Egy alkalommal
találkoztam valakivel, akit nagyon szeretek. Ám a beszélgetés nem sikerült jól,
falakat, távolságot éreztem köztünk. Ahogy sétáltam hazafelé, azon
gondolkodtam, hogy mi történhetett. Vajon miért éreztem így magam? Mi okozhatta
a távolságot?
Ám a válasz nem
érkezett meg, a rossz érzés viszont fokozódott. Ekkor jutott eszembe A csodák
tanításának 34. leckéje, ami az egyik legegyszerűbb, mégis sorsfordító hatással
bíró gyakorlat. Ezt az egy mondatot nagyon sokszor használom, mert „mindenre jó”,
és nagy segítséget nyújt olyankor is, amikor furcsa módon nem jut eszembe az
aznapi leckém szövege. Így hangzik:
A békét is
láthatom ehelyett.
Hiszen
nyilvánvalóan zaklatott vagyok; éppen olyasmire gondolok, ami eltávolít a
békétől.
Elkezdtem
ismételgetni a mondatot, és lassan elfeledkeztem arról, mire is kerestem a
választ. Amikor pedig már egyáltalán nem
foglalkoztam vele, bevillant a válasz az eredeti kérdésemre: zaklatottságomat
az okozta, hogy elvárásaim voltak. Elképzeltem, hogyan fog lezajlani a
találkozó, mit fogok "kapni" a beszélgetéstől.
Nem kaptam meg,
amit vártam. Akivel találkoztam, nem elégítette ki az igényeimet. Mivel nem is
ez a dolga. Ő úgy viselkedett, ahogy. Önmagát adta, a tőle éppen telhető
legteljesebb módon. Dönthetek úgy, hogy ezzel elégedetlen vagyok, és akkor
megmarad a zaklatottságom. És dönthetek úgy, hogy elfogadom, ami történt, nem
minősítem, sőt: emlékezem rá, hogy ami történt, nem minősíti sem őt, sem engem.
Boldoggá tett a
tudat, hogy ismét megtapasztalhattam: egyre rövidül az idő, amire szükségem van
ahhoz, hogy a zaklatottságból a békébe jussak. Most is ez történt; mire
végiggondoltam a fentieket, visszatért a jókedvem. Még a nap is kisütött.
Megnyugodtam: nem történt semmi, amin rágódni kellene, amin változtatni
kellene. Béke van.
Azóta azt is tudom
már, ez a béke folyamatosan jelen van bennem. Nem az történik tehát, hogy létre
kell hoznom valamit a semmiből. Annyi történik, hogy a figyelmemet áthelyezem
valami másra. Mindaddig, amíg a zaklatottságomat fenntartó gondolatokra
figyelek, és őket forgatom az elmémben, addig a zaklatottságom fennmarad, sőt
növekszik. Egyedül a figyelmem tartja életben őket. Amint már nem figyelek rájuk
többé, megszűnnek létezni.
Ekkor újra megtapasztalhatom a békét, ami mindig
jelen van, sohasem tűnik el, mindig szeretettel körbeölel. Békétlenséget keltő
gondolataim csak elfedni tudják, megszüntetni nem. De a változáshoz szükség van
a döntésemre. Arra, hogy kijelentsem: A békét is láthatom ehelyett. A békét
választom.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
❋ ❋ ❋
Töltsd le a 365 leckét és egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
Töltsd le a 365 leckét és egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:
Minden pont fordítva van! >>>
Mikor érünk már oda?! >>>
Én vagyok a megváltó >>>
Kedves Kriszta. Nagyon köszönöm, én is több helyen elakadtam és a végén abba is hagytam. Ezek az irásaid segítettek jobban megérteni és most ujbol elkezdem elölről. Hála és köszönet Istennek és Neked. Tisztelettel. Marika
VálaszTörlésKedves Marika!
TörlésEz remek hír, gratulálok, hogy újra belevágtál!
Szeretettel,
Kriszta