2012. augusztus 28., kedd

EGY CSODÁS ÉV, EGYÜTT

Telt házas! A következő csoport 2013 januárjában indul.

Sokáig azt gondoltam, majd akkor indítok újabb egy éves csoportot, amikor a könyv hivatalos fordítása megjelenik. Ám ez mindig csak tolódik (a legújabb időpont: 2013 ősz), a hívás viszont erős: egyre gyakrabban bukkan fel egy-egy ismerős vagy ismeretlen, és kérdezi meg tőlem: 
- Kriszta, a te csoportod mikor indul?

Ráadásul 2012 első félévében annyira remekül mulattunk a Szerdai csodák összejövetelein, hogy egyre erősödött bennem a vágy arra, hogy ismét elkötelezzem magam az egy éves folyamat mellett - mindazokkal, akiknek kedvük van velem tartani ebben. 

Ez alkalommal egy különlegességgel is bővítem találkozóink programját, erről is olvashatsz az alábbiakban.

Szeptemberben indulunk, gyere, tarts velünk te is!

Időpont: Minden hónapban egyszer, vasárnap,  10.00-18.00-ig.


Miről szól?

Az A Course in Miracles című könyv 1976-ban jelent meg először angol nyelven az Egyesült Államokban. Azóta számtalan nyelvre lefordították, és több millióan olvasták. Egyedisége abban rejlik, hogy 365 meditációs gyakorlatot tartalmaz, minden napra egyet. 

Amikor egy-egy ilyen részt elolvasol, azt tapasztalod, hogy maga az elmélet ismerős: hallottad, vagy olvastad már máshol is. Ám amikor napi rendszerességgel elvégzed a kapcsolódó gyakorlatokat, ez a tudás valóban az életed részévé válik, és alapvetően átalakítja mind a gondolkodásodat, mind az érzékelésedet. 

Ehhez persze egyáltalán nincs szükség csoportra, mert a gyakorlatokat otthon végzed: reggel és este szükséges rászánnod néhány percet. Mégis, világszerte és Magyarországon is számtalan csoport alakult, mert együtt sokkal örömtelibb, könnyebb és biztonságosabb átélni mindezt, mint egyedül. 

A négyhetente egyszer, egy teljes napra találkozó csoportban tehát
  • ismerkedünk és játszunk;
  • megbeszéljük a folyamatban átélt örömöket és kihívásokat;
  • segítjük és támogatjuk egymást;
  • meditációban emeljük a rezgésszintünket;
  • választ kapunk a kérdéseinkre;
  • pozitív energiával töltődünk fel;
  • hasonlóan gondolkodó, nyitott, bátor emberek között vagyunk;
  • új barátokra teszünk szert.

Kinek szól?

Amikor 2003-ban meghirdettem az első olyan csoportot, amelynek az volt a célja, hogy rendszeresen találkozva egy év alatt elvégezzük mind a 365 gyakorlatot, a meghívóban így fogalmaztam: "különleges tanítás, elszánt haladóknak". Az elszántságra azért volt szükség, mert mégiscsak arról volt szó, hogy egy teljes évre elköteleződünk egy számunkra egyelőre ismeretlen folyamat mellett. És azért a haladókat hívtam, mert megéreztem, hogy mindannyiunk életében nagy változások elindítója lesz ez az anyag, és szerettem volna, ha olyanok vannak a csoportban, akik nem rémülnek meg ettől; akik átéltek már néhány kisebb-nagyobb változást; és szívesen beleengedik magukat szellemi útjuk egy újabb örvényébe. 

Az azóta eltelt 9 évben az emberiség tudatváltásának folyamata rendkívüli mértékben felgyorsult, így az A Course in Miracles tanításai is egyre több mindenki számára hangzanak ismerősen. Egyre többen vannak, akikben tudatosodott, hogy mindaz, ami történik, spirituális fejlődésünk előmozdítását célozza, és egyre többen vannak azok is, akik ennek érdekében bátor és határozott lépéseket tesznek. 

Ez az egy éves találkozó-sorozat neked szól, ha
  • spirituális fejlődésed fontos a számodra;
  • szerepeidet letéve, szeretnél megérkezni valódi önmagadhoz;
  • boldog és teljes életet akarsz élni;
  • mélyen vágysz rá, hogy összekapcsolódj az isteni vezettetéssel;
  • szívesen vagy egy jókedvű, támogató közösség tagja;
  • önmagad átalakításán keresztül örömmel teszel azért, hogy együtt egy jobb világot teremtsünk.
  

Miért érdemes eljönnöd?
 
Akár tudatában vagyunk, akár nem, egy új emberi faj van kialakulóban. Eddigi feladatunk a túlélés volt, amelyben az érzékelés 5 módja segített minket: a látás, a hallás, a szaglás, a tapintás, az ízlelés. Ezen keresztül váltunk képessé arra, hogy külső környezetünket uralni tudjuk. 

Ezzel a "feladattal" kész vagyunk, eljött a továbblépés ideje. Az új ember sokérzékűvé válik, vagyis egyre nagyobb szerepet kap az életünkben az intuíció, a megérzés, a belső hallás, a belső látás, illetve sok olyan képesség, amelyekről még nem is tudunk. Mindez automatikusan történik, mindenkivel, mivel az evolúció része.  

Ám az, hogy mit kezdünk mindezzel, ismét a szabad akaratunkon múlik. A többérzékű ember feladata már nem a külső környezet uralása, hanem épp ellenkezőleg: belső világunk feltérképezése, valamint olyan kapcsolatok kialakítása, amelyben spirituális fejlődésünk megvalósulhat. 

Aki továbbra is a külvilágot szándékszik uralni, akaratlanul is romboló erőket mozgat meg. A fejlődés egyetlen módja a többérzékűség kialakulásának elősegítése mellett a spirituális fejlődés melletti mély elköteleződés. 

Számomra az A Course in Miracles az a spirituális ösvény, amely egyértelműen befelé vezet, és amely mindig tiszta és világos útmutatással szolgál, amikor elbizonytalanodom. Ha tagjává válsz lelkes csapatunknak, biztos lehetsz benne, hogy nem csak saját fejlődésedet állítod "gyorsítópályára", hanem az egész emberiség felemelkedését is elősegíted.

Ráadásul eközben rendkívül jó társaságban leszel. Az ilyen csoportokban csupa olyan ember vesz részt, aki bátran, nyitottan és alkalmanként kellő öniróniával beszél a saját útjáról. Ezért amellett, hogy rengeteget tanulunk egymástól, sokat nevetünk is közben, remekül érezzük magunkat, és feltöltődve, jókedvűen távozunk.



Miről lesz szó? Mi fog történni?

Mivel havonta egyszer találkozunk, minden alkalommal szánunk időt arra is, hogy önmagunkkal, és a többiekkel újra és újra megismerkedjünk. 

Beszélgetünk arról, kire milyen hatással vannak a gyakorlatok; hol érzékelünk elakadást; mi az, ami segít ilyenkor. 

Ha szükséges, együtt értelmezzük a szövegnek azon részeit, amelyek nem teljesen világosak. 

Mindezek eddigi csoportjaimnak is a részei voltak, most azonban még valamivel szeretném kiegészíteni ezeket az együtt töltött időszakokat. 

Évekkel ezelőtt Szigeti Antal honlapján böngészve jutottam el az orindaben.com (angol nyelvű) weboldalra, ahol egy kincsesbányára leltem. Rengeteg, rendkívül színvonalas, vezetett meditáció vásárolható itt meg, amelyeket azonnal elkezdtem lefordítani, és a saját életemben, illetve a különböző témákban vezetett csoportjaimban felhasználni. Kivétel nélkül, mindegyiknek nagyon erős a hatása. 

"Egód meghaladása" a címe annak a meditáció-sorozatnak, amelyről úgy érzem,  kiváló segítséget fog nyújtani számunkra ebben az egy éves folyamatban. Már a címe is sok félreértést tisztáz: az egót nem kell sem legyőzni, sem elpusztítani, egyszerűen csak meghaladni azt a korlátokkal telezsúfolt életet, amelyet eddig biztosított nekünk. Amikor ugyanis identitásodat, és tudatosságodat isteni éned helyett az egód határozza meg, nem áll rendelkezésedre egy olyan nyugodt középpont, amely a kiegyensúlyozottságodat és a békédet biztosíthatná egy állandóan változó világban.  Így olyan vagy, mint egy kis hajó, amit kényükre-kedvükre dobálnak az óceán hullámai.

Amikor viszont identitásodat és tudatosságodat isteni énedre alapozod, többé már nem a kis hajó vagy, hanem maga az óceán. Képes vagy összehangolódni a fénnyel és a szeretettel, ami valójában vagy, függetlenül attól, milyen energiák vesznek körül. Elengeded a hatalmi harcokat, és képes vagy a békét és a harmóniát választani. Elengeded a múltat, és egyre kevesebb lesz az életedben a félelem és az aggodalom. A bizalmad egyre nő, ahogy egód helyett egyre inkább isteni éneddel azonosulsz. 

Mivel az egy éves kurzus egyik célja az, hogy "rászoktasson" a napi rendszerességű meditációra - vagyis az isteni énünkkel való kapcsolatfelvételre -, ezt fogja csodálatos módon előkészíteni az a 12 különböző meditáció, amiket egy-egy alkalommal átélünk.


Mire számíthatsz?

Így fogalmaz Kenneth Wapnick, a kurzus egyik legrégebbi ismerője, és tanítója:

Ez a kurzus nem a szeretetről szól, sem arról, ami pozitív. Nem arról szól, hogyan legyenek csodálatos megtapasztalásaink, vagy csodálatos érzéseink. Ezt a kurzust átélve kapcsolatba kerülsz a negatív érzéseiddel és a negatív tapasztalataiddal, mert ezek akadályozzák, hogy tudatában légy Isten Szeretetének. Amikor képes vagy ránézni a saját negativitásodra, valamint Istennel és mindenki mással való szembenállásodra (amely nem más, mint a különlegesség dicsőítése), és mindezt anélkül teszed, hogy elítélnéd magad érte, végre abbahagyod az igazság megtagadását. Semmissé teszed, ami sohasem létezett. És ami ezek után megmarad, az a Szeretet, amely mindig is jelen volt.  

Az egy éves folyamat hatására tehát
  • ránézel mindarra, ami az életedben hamis, és mindarra, ami valódi; 
  • elengeded, amire már nincs szükséged; 
  • kitisztulnak a kapcsolataid;
  • elfogadóbbá válsz;
  • nyugodtabbá válik az életed;
  • többet mosolyogsz és nevetsz;
  • tisztábban látod, hogy mi a dolgod a világban;
  • több szeretetet leszel képes adni és elfogadni;
  • belső erőre teszel szert;
  • magabiztosabbá válsz;
  • egyre tisztábban hallod és egyre gyakrabban követed belső hangod útmutatásait.


Kinek nem való?

Bizonyos értelemben ez a könyv újrafogalmazza a főbb világvallások bölcsességének alapigazságait. A Kurzus anyaga azonban spirituális tanítás – nem pedig egy újabb vallás. Bár keresztény terminológiát használ, alaptermészete ökumenikus, valamint kijelenti, hogy „egyetemes hittudomány nem létezik, azonban a világméretű megtapasztalás nem csak lehetséges, hanem szükséges is”. A Kurzus nem nevezi magát az „egyetlen útnak”, sőt világosan megfogalmazza, hogy csak egy, a személyes átalakulást elősegítő, több ezer „egyetemes tanulóösvény” közül. Ezért ha mély elköteleződéssel hiszel abban, hogy a te vallásod az egyetlen követendő út, és személyes támadásnak veszed, ha más ösvényekre is fény derül, akkor jobb, ha más társaságban töltöd ezeket a napokat.


Mikor lesznek a találkozók?

Négyhetente vasárnap, 10.00-18.00-ig, az alábbiak szerint:

2012
1. Szeptember 23.
2. Október 21. (vasárnap) vagy október 23. (kedd, ünnepnap)
3. November 18.
4. December 16.

2013
5. Január 13.
6. Február 10.
7. Március 10.
8. Április 7.
9. Május 5.
10.  Június 2.
11. Június 30.
12. Július 28.
13. Augusztus 25.


Miért épp ezen a helyszínen?

22 éve vezetek csoportokat, és azóta érlelődik bennem, hogy milyen lenne a számomra ideális helyszín. Régi álmom valósult meg az idén nyáron, amikor egy kis lakásból létrehoztam a saját helyemet, az ÖrömSzigetet.

A meleg színek, a puha padlószőnyeg, a sok párna és takaró, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy játékos, laza, nevetős napot töltsünk el együtt kényelmesen, miközben a lehető legkomolyabb témákat vitatjuk meg.

Mivel itt mindenütt szőnyeg van, cipő nélkül leszünk, és a szőnyegen, párnákon ülünk. Így, ha gondolod, hozz kényelmes öltözéket, és a lábadra egy meleg zoknit vagy puha papucsot.


Kinek a fordítását használjuk?

Az enyémet. Ide kattintva olvashatsz arról, hogyan történt meg velem mintegy "véletlenül" az, hogy a 365 gyakorlatot angolról magyarra fordítottam. Ide kattintva pedig arról tudhatsz meg többet, hogyan kezdődött el, és hol tart ma a hivatalos fordítás. 

Az azóta eltelt időben örömmel döbbentem rá, milyen sokan vannak, akiket valóban érdekel egy ilyen mélységesen átalakító erejű, spirituális tanítás. Számtalan hálálkodó levelet vagy szóbeli megerősítést kaptam  azoktól, akik megvásárolták tőlem ezt az anyagot, és így nem kellett hosszú éveket várniuk arra, hogy életük szerves részévé tehessék a mindennapi gyakorlatozást. 

Ugyanakkor annak is örülök, hogy a hivatalos fordító nem én vagyok, hanem olyasvalaki, akinek a fordítás valóban a szakmája. Így, ha vétettem is néhány hibát, azok a végső változatban már nem lesznek benne.



Mennyibe kerül?

Mivel a csoportban olyanok is lesznek, akik a gyakorlatok fordítását már korábban megvásárolták tőlem, a részvételi díjat kétfelé bontottam.  

Egy nap részvételi díja 12.300,- Ft, amennyiben szükséged van az általam fordított anyagra. Így a 13 alkalomra elosztva lesz lehetőséged kifizetni az 5 kis füzetbe összefűzött, 500 oldalnyi szöveget. Az első találkozón megkapod az első füzetet (1-63. gyakorlatokkal), aztán kb. kéthavi rendszerességgel a többit, aszerint, hogyan haladsz vele.

Ha már rendelkezel a fordításommal (vagy esetleg máséval), vagy az angol eredetit használod, és nincs szükséged az én anyagomra, akkor a részvételi díj számodra 11.000,- Ft/ alkalom.


A jelentkezés módja

Ha szeretnél részt venni a csoportban, kérlek ide kattintva >>> írj nekem egy e-mailt, amiben add meg az alábbiakat:
  • Neved
  • A választott részvételi díj összege
  • E-mail címed
  • Telefonszámod
  • Számlázási név
  • Számlázási cím
  • Megjegyzés
Ez után minden további tudnivalót megírok neked egy válasz e-mailben.

Ha pedig további kérdésed van, akkor hívj nyugodtan itt: 36 20 935 4144.

Várlak!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

7 megjegyzés:

  1. SZIA KEDVES KRISZTA!

    -talán mot szól a téma hozzám ÁLTALAD
    mail megy (EDDIG ELUTASITOTT)

    SZERETETTEL ÖLEL...LALI

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lali,

      rendben, várom a leveled!

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
  2. Kedves Kriszta!

    Én 4 órányi utazásra élek Budapesttől, így sajnos aligha tudnék részt venni ezen a kurzuson, pedig nagyon szeretnék. Én németül tudok, és el is kezdtem csinálni a gyakorlatokat a német verzióból. Időnként szükségem lenne segítségre a gyakorlatok végzéséhez, de magamra vagyok utalva. Ha csak egy-egy alkalommal tudnék elmenni az alkalmaidra, az megoldható-e? Jelenleg már a 60. leckén is túl vagyok.

    Esetleg vidéki csoportokról tudsz-e?

    Sajnálom, hogy a magyar verzió olyan sokára jelenik meg, mert reménykedtem abban, hogy akkor vidéken is ismertebb lesz a kurzus.

    Üdv:Mariann

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Mariann!

      Igen, a 4 órányi utazás valóban nagyon sok. Gratulálok az önálló munkához, ráadásul németül!

      Szerintem az első találkozóra mindenképpen gyere el, hogy megismerjen a csoport. Aztán majd meglátod, hogyan tovább.

      Sajnos nem tudok vidéki csoportokról, de ha megírod itt, hol laksz, talán valaki másnak lesz ötlete arra, hogy van-e a közeledben csoport.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
    2. Kedves Kriszta,

      jelenleg Bodrogolasziban lakom (Sárospatak mellett), de pályázgatok Budapestre, mivel itt nincs munkám. Nem tudom, hogy sikerül-e még szeptember 23 előtt.

      Üdv:Mariann

      Törlés
    3. Kedves Mariann!

      A csoport létszáma elérte a felső határt, így sajnos már nem tudsz csatlakozni. Terveim szerint 2013 januárjában indítok egy következőt.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
  3. Kedves Krisztina!
    Olvasva a hozzád írtakat, az a gondolat jött, hogy írok arról,hogy szívesen indítanék Zala menyében (Garaboncon) kurzust.Azoknak, akik ebből a térségből nem tudnak Budapestre utazni. Fülöpné Varga Rozália- nak hívnak és egyszer végig csináltam a 365 leckét. Újra kezdeném, szívesen másokkal is. Egyenlőre egy kedves ismerősöm akadt Zalakarosról, akit érdekel. Szeretnénk számára megvásárolni az 5 füzetet, amit most használsz. Kérlek, ha hasznosnak ítéled soraimat, írj választ: hahota.rozi@gmail.com Ölellek szeretettel, kívánok örömteli csodákat! Üdv. Rozi

    VálaszTörlés