2014. október 20., hétfő

Az Igaz Szeretet soha nem ér véget

Csodás, és izgalmas lesz a november! Megkértem  

Kozma Alexandrát,

írja meg, milyen különleges programot szervez nekünk, és mi inspirálta erre. Az alábbiakban az ő gondolatait olvashatod.

2012-ben  egy májusi napon megírtam az álomlistámat, melyen az első helyen szerepelt az, hogy szabaddá váljak. Akkoriban a szabadságot számomra a pénzügyi függetlenség jelentette. Nem sejtettem még, hogy a vágy és a Hívás, amit érzek, messze túlmutatnak a pénzügyi függetlenségen, és egy olyan békébe és boldogságba vezetnek, ami független a körülményektől, a múlttól és a jövőtől. 

Először David R. Hawkins: Erő kontra Erő című könyvében olvastam A csodák tanításáról, és eltelt majdnem fél év, mire a kíváncsiságom olyan erős lett, hogy utánanéztem, foglalkozik-e bárki itt, Magyarországon vele. Ekkor 2013 január vége volt, és Kriszta (akkor kivételesen januárban induló) csoportja már betelt. Ő mégis úgy döntött - meggyőződésem, hogy az Útmutatást követve -, megengedi, hogy csatlakozzak az 1 éves, zárt csoporthoz. Elmondhatatlanul hálás vagyok ezért. 

Ekkor elindult belső utazásom, melynek során teljes gondolkodásmódom átalakult. Felismertem, hogy nem vagyok áldozat, a boldogság csak a választásomra vár, és a gondolataim határozzák meg, milyen világot látok. 

Egyre inkább éreztem, mennyire támogatva vagyok utamon, mekkora öröm megosztani a felismeréseket a csodálatos társakkal, akik ugyanazt a Hívást hallják. Minden a legfőbb jó érdekében történik. 

Kriszta csoportjában eltöltött egy éves utazásom felismeréseit bővebben ide kattintva >>> olvashatod. Meleg szívvel ajánlom a csoportban való részvételt, mert Kriszta gyengéd útmutatása mindig tovább lendített a nehézségeken. 

Az 1 éves csoport harmadánál járva éreztem, hogy vége a keresésnek, ebben a könyvben minden kérdésemre ott a válasz. 

Aztán 2013 májusában a youtube-on rátaláltam David Hoffmeister-re, aki az elmúlt 25 évben beutazta a világot, hogy megossza a Béke és Öröm üzenetét azokkal, akik nyitottak rá. Kiterjedt internetes lelkészsége több száz órányi, találkozókon és elvonulásokon rögzített videót kínál a mélyülni vágyók számára. Egészen elmerültem magyarázataiban, ellentmondásmentes, tiszta tanításaiban. 

Hónapról hónapra mélyült az elköteleződésem, és annyit tettem, hogy lépésről lépésre követtem a bennem megjelenő késztetéseket és az inspirációt. Így történt meg David Hoffmeister meghívása is. Csak egy apró késztetés volt kezdetben, hogy vegyem fel vele és közösségével (Living Miracles) a kapcsolatot. 

Egyik lépés a másik után oda vezetett, hogy néhány skype beszélgetés után kiderült, éppen akkor kezdték el szervezni az európai Kvantumszeretet turnét. A szervezés során mindig a meghívásokat követik, és oda utaznak, ahol erős a Hívás, ahova érzik az Útmutatást. 

Végül kikristályosodtak a részletek, és egyértelművé vált, hogy hozzánk is ellátogatnak 

november 12. és 16. között. 

Az utam és elmetréningem részévé vált e budapesti rendezvénysorozat szervezése, David könyveinek fordítása, youtube videóinak feliratozása, együttműködés a csodálatos társakkal a programokkal kapcsolatban.

A David-del és a Béke Hírvivőivel való találkozás egy lehetőség arra, hogy legnagyobb aggodalmaidat és legmélyebb kérdéseidet elmondd és feltedd olyasvalakinek, aki teljesen a személyesen túli nézőpontból válaszol. 

David és a Béke Hírvivői rendkívül nyíltak, és életük transzparens. Válaszaikban mindig arra mutatnak, hogy a mindennapi problémákat és szituációkat visszavezessék egészen az elme hamis hitrendszeréig, ahol a korrekció lehetséges. A találkozókon beszélgetés, zenélés, filmrészletek segítik a gyógyulást.

Nagy lelkesedéssel osztom meg Veled ezt a turnévideót és a többi feliratozott videót.


Ha valami megmozdult Benned, ha érzed a Hívást, hogy ott legyél ezeken a találkozókon, akkor kattints ide, töltsd ki az űrlapot, és jelentkezz:

   
A Facebook-on is megtalálsz, ha ide kattintasz:

Szandi 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése