Adni és kapni egy és ugyanaz - állítja A csodák tanításának egyik
leckéje, hiszen amikor valakinek adsz, akkor önmagadnak adsz. Minél nagyobb
örömmel teszed ezt, annál több élvezetet lelsz majd a hamarosan kibontakozó
karácsonyi ünnepekben.
Talán vannak a környezetedben olyanok, akiknek nehezére esik az
elfogadás, ezért úgy tapasztalod, bármivel is ajándékozod meg őket, az sohasem
lesz elég jó, nem tudnak semminek sem örülni. Ilyenkor csak arra kell emlékezned, hogy bennük még erősen tartja
magát a szétválasztottságban való hit, ezért úgy vélik, elfogadni (és ezzel
megnyílni, valamint az egység felé indulni) veszélyes és fájdalmas.
Ezért
ahelyett, hogy hálát, és a szerinted megfelelő viselkedést várnál tőlük, inkább fogadd el,
hogy velük épp ez a helyzet, és szeresd őket ezzel együtt. Így könnyű lesz megbocsátani
nekik ezt a látszólag értelmetlen viselkedést, magadnak pedig azt, hogy még
mindig van benned egy rész, aki az egység helyett a szétválasztottságot
választja, és ezt kénytelen vagy most bennük megpillantani.
Ha pedig ez a helyzet még az ajándék kiválasztását is megnehezíti,
akkor próbáld ki, amit Gary Chapman javasol a könyveiben, amikor az öt
szeretetnyelvről mesél. Azt állítja, mindenki azon a nyelven érti, hogy
valaki szereti őt, amelyen keresztül maga is kifejezi a szeretetét.
- Tehát, ha olyasvalakit szeretnél megajándékozni, aki az érintéseken keresztül, sok simogatással és öleléssel fejezi ki a szeretetét, akkor lepd meg például egy masszázsbérlettel. (Amely a te kezeid közé is szólhat, ha éppen ő a szívednek legkedvesebb ...)
- Ha olyat, aki elhalmoz elismerő szavakkal, és mindenért megdicsér, akkor írj vagy nyomtass ki gyönyörű betűkkel egy írást arról, mennyire szereted és mennyire nagyra becsülöd őt. Aztán ezt keretezd be, és úgy add át, így rögtön kiteheti a falra.
- Ha olyat ajándékozol meg, aki szeret sok időt szánni a számára fontos dolgokra, akkor ő a minőségi módon eltöltött időt értékeli a legjobban, ezért annak fog örülni, ha valamilyen élményt kap tőled.
- Ha a másik szeret elintézni helyetted dolgokat, és örömmel tesz szívességeket neked és másoknak is, akkor ennek örül ő maga is a legjobban. Ajándékként elintézhetsz előre valami számára fontosat, és az erről szóló "okmányt" egy szép borítékban vagy dobozban a fa alá teheted. Vagy kiállíthatsz egy ugyanilyen okmányt arról, hogy mikor és milyen szívessége teszel neki a jövőben, egy mindenki számára alkalmas időpontban.
- A legkönnyebb dolgod pedig azzal lesz, aki maga is örömmel ajándékoz tárgyakat, mert akkor csak azt kell megfigyelned, milyen tárgynak örülne éppen most a legjobban.
Ha igazán jól akarod érezni magad idén karácsonykor, akkor érdemes
A csodák tanításában megfogalmazott legalapvetőbb gondolatot megfogadnod:
engedd el az irányítási vágyat.
Engedd el azokat a gondolatokat, amelyek arról
szólnak, hogy
- mikor, minek kell történnie;
- kinek, mit kell tennie;
- mit kell ilyenkor enni, és
- hová kell menni.
Engedd el a dátumokhoz való ragaszkodásodat,
és hagyd, hogy ezekben a napokban magától kialakuljon, hogy a családod
tagjaival és a barátaiddal mikor találkozol.
A csodák tanítása szempontjából
idő egyáltalán nem létezik, ezért teljesen fölösleges azon felzaklatnod magad,
hogy bizonyos találkozások december melyik napjára esnek. Azt a döntést, hogy
éppen 24-én, 25-én, és 26-án ünnepelünk, bizonyos emberek hozták meg a múltban.
Szabadságodban áll most másképp dönteni, ha ezzel lehetővé teszed, hogy
elcsituljon a vita, ki se alakuljon a hatalmi harc, és végre ne az legyen a
fontos, hogy kinek van igaza, hanem az, hogyan leszünk mindannyian a lehető
legboldogabbak.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
❋ ❋ ❋
Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:
Kedves Kriszta! Fantasztikusan tetszik, ahogy egyengeted a Csodák tanításának magyarországi útját. Tulajdonképpen én is ennek a honlapnak az alapján találtam rá a Tanításra. Eleinte nem nagyon értettem a leckéket, de egy idő után a megértés exponenciálisan kezdett megnyílni. A hitrendszerem lecserélése kemény szellemi munkának bizonyult. És ahogy már lenni szokott, a láncreakció egyre magasabb és magasabb megértési szintekre dobott fel. A minap, "véletlenül" megnéztem egy Theta healingről szóló videót a megosztón, és meg is kaptam a Csodák tanításának következő szintjét. A reveláció meghatározó jelentőségű volt megint. A két tananyag oda- vissza támogatja egymást. Mintha egy újabb rakéta fokozat kapcsolt volna be a megértésembe. Köszönöm még egyszer, hogy fenntartod ezt a honlapot, és segíted az embereket megvilágosodás a kezdeti lépéseinek megtételében!
VálaszTörlésÓ, nagyon köszönöm! Örülök, hogy ilyen jól haladsz vele, gratulálok. és jólesnek megerősítő, biztató szavaid is ... :)
TörlésSzeretettel,
Kriszta