2016. november 17., csütörtök

Mit eszik az, aki spirituális?

Főiskolás koromban gyakran dolgoztam tolmácsként, a legkülönbözőbb területeken. Az 1980-as évek végén sokszor volt szükség ránk, angolul tudókra, mindenféle rendezvényen. 

Egy alkalommal az angol női vízipóló válogatott tolmácsa voltam, mivel egy nemzetközi vízilabda torna résztvevői voltak Budapesten. Amellett, hogy nagyon megszerettem őket, és jókat nevettünk együtt, felfigyeltem rá, hogy a csapatnak legalább a fele húsmentesen étkezik. A szállodában és az éttermekben ezt újra és újra hangsúlyoznom kellett, nagy fejtörést okozva ezzel a szakácsoknak. Akkoriban ugyanis ez még nem volt annyira elterjedt Magyarországon, mint most.

Velük töltve ezt a hetet megfigyelhettem azt is, hogy az erőnlétüket ez cseppet sem befolyásolta. Ugyanolyan remekül játszottak azok is, akik ettek húst, és azok is, akik nem. Kicsivel később ez motivált engem is arra, hogy kipróbáljam a húsmentes étkezést, és ezt tartottam is, körülbelül négy évig.


Mindez arról jutott eszembe, hogy a napokban ezt kérdezte tőlem az egyik olvasóm: 

Az ember spirituális útját meghatározza-e a táplálkozás? A vegetáriánusság "feltétele-e" annak, hogy ezen az úton járjunk? Nemrég kerültem kapcsolatba A csodák tanításával. Első lépésként azt gyakorlom, hogy mi a valós (szeretet), és mi nem az a világban, és ez tényleg sokat segít. DE ez a legyek/ne legyek vegetáriánus kérdés mindig felvetődik, újra előjön az életemben. Nem tudom eldönteni, hogy ez az ego műve-e, hogy korlátok közé szorítson, vagy tényleg szükséges a vegetáriánus étkezés, mint ahogy az sok spirituális könyvben olvasható.

Abban a négy évben, amíg vegetáriánusnak tartottam magam, és húst egyáltalán nem fogyasztottam, semmiféle spiritualitás nem érintett meg, mert akkoriban még nem álltam készen rá. Így én azt tapasztaltam, hogy önmagában a vegetáriánus étkezés nem tesz senkit sem spirituálissá. Egy szellemi út tudatos kiválasztása akkor jön el, amikor erre a belső késztetés megjelenik.


A csodák tanításában azért nem esik szó a táplálkozásról, mert ennek is csak abból a szempontból van jelentősége, hogy mit gondolunk róla. Tehát, ha úgy véled, a vegetáriánus életmód bármilyen szinten jót tesz neked, akkor legyél vegetáriánus. De szellemi utad sikeressége nem attól függ, hogy mit eszel, vagy mit nem eszel. Attól függ, hogy az elmédet mivel táplálod: a félelem vagy a szeretet gondolataival.

Ha olyasmit eszel, amivel kapcsolatban bűntudat ébred benned, akkor biztosan ártasz magadnak. Ha magadat vagy bárki mást elítélsz azért, mert így vagy úgy étkezik, akkor letértél A csodák tanítása által meghatározott szellemi útról. A spirituális életmód nekem (többek között) azt jelenti, hogy arra törekszem, egyre növekedjen bennem az elfogadás mind önmagammal, mind másokkal kapcsolatban.

Mindenkinek megadatott a csodák képessége, ám ehhez először meg kell tisztulnunk. (A csodák tanítása TSZ. 1.I.7.)
A megtisztulást persze kezdheted a testeddel is, ám itt valójában az elme megtisztításáról van szó. Ahogy az elméd egyre tisztább – vagyis egyre kevesebb benne az ítélet, a támadó gondolat, a félelem, és egyre több benne az elfogadás, a megbocsátás, a szeretet -, úgy lesz a tested is egyre egészségesebb és tisztább.

Csak az a fontos, hogy olyasmit válassz magadnak, ami megnyugtat

  • Ha felzaklat az állatok elpusztításának és elfogyasztásának gondolata, legyél vegetáriánus (sőt, vegán). 
  • Ha úgy érzed, a növényi étrend bármilyen szinten jót tesz a testednek, akkor válaszd ezt az utat. 
  • Ha úgy véled, vegetáriánusnak kell lenned ahhoz, hogy spirituális úton járhass, akkor legyél az. 
  • Ha azt tapasztalod, valamilyen speciális étkezés könnyebbé és nyitottabbá tesz, akkor kövesd bátran az útmutatásait. 

De ne feledd: mindez neked fontos. Tehát ne ess bele abba a csapdába, hogy innentől kezdve másoktól is elvárod, válasszák ugyanazt, amit te.



A csodák tanítása pedig arra kér, hogy ebből se készíts bálványt magadnak, vagyis ne egy külső dologtól várd, hogy belül valami tartósan megváltozik. Emlékezz rá, hogy a test egy tanítási eszköz, amelynek az a dolga, hogy a segítségedre legyen mindabban, amit itt, a fizikai világban szeretnél megvalósítani. 

Nem a tested irányítja az elmédet, hanem fordítva: az elméd határozza meg, mit és hogyan tapasztal meg a tested.
Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert. (Máté 15:11 - Új fordítású Biblia)

Arra kell tehát figyelned, mi az, amit nap, mint nap kimondasz (vagy csak gondolsz) magadról, a többi emberről, a világról, vagy – a témánál maradva – az ételről, amit elfogyasztasz. 

  • Amiről azt gondolod, hogy jót tesz a testednek és előrevisz a szellemi utadon, az jót fog tenni, és előrevisz. 
  • Amiről azt gondolod, hogy árt a testednek, és letérít a szellemi útról, az ártani fog, és letérít. 

Tehát nem az számít, hogy mások mit mondanak erről, hanem csakis az, hogy mélyen, legbelül te mit tartasz igaznak.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 

❋ ❋ 

Tarts velem 2020. január 24-től az Örömhírhozók online műhely résztvevőjeként, és teremts magadnak egy csodálatos új évet és egy rendkívüli, új évtizedet! Részletek itt: 




❋ ❋ 

Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!

6 megjegyzés:

  1. Én nem azért nem eszem húst mert az spirituális. Én azt gondolom, (és számomra az is tök mindegy, hogy ez az egom, vagy a lelkem , aki ezt gondolja és érzi) hogy addig amig az állatoknak ilyen fokú szenvedést okoz az emberi faj húsfogyasztása https://www.youtube.com/watch?v=nDLPma4DFX8 addig elmebaj ezt helyeselni vagy elfogadni vagy részt venni benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea!

      Igen, egyetértek. Nagyon fontos, hogy azt tegyük, amit a leginkább helyesnek tartunk. Én még azt is igyekszem szem előtt tartani, hogy amit én helyesnek tartok, az másoknál talán épp fordítva van, ezért nem várhatom el tőlük, hogy úgy gondolkodjanak, mint én. Abban bízom, ha arra figyelek, hogy bennem egyre több legyen a szeretet, akkor ez valamilyen módon hatással lesz a környezetemre is.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
  2. Úgy látszik ez örök kérdés lesz, míg ember van a földön. A buddhai alapelv szerint : Minden EGY, Minden ÉL, Minden mindennel kommunikál. Tehát növény, állat, vagy egy kavics között nincs különbség a teremtő szemszögéből. A különbség abban van, hogy mit vetítünk ki rá magunkból.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban a kivetítésünk jelenti a különbséget. Ám ezt időnként rendkívül nehéz belátni ...

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés
  3. Kedves Kriszta!
    Nagy örömmel olvastam írásodat. Ugye sejted miért? :-)
    Mert az én véleményem is ugyanez. Örülök, hogy végre találtam valakit, aki hasonlóan gondolkodik.
    További minden jókat Neked!
    Susi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Susi!

      Köszönöm megerősítő szavaidat. Csodás utazást neked is!

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés