2018. április 1., vasárnap

Imádkozzam az ellenségeimért? Mégis, miért?

Ha régóta foglalkozol A csodák tanításával, akkor talán már tudod is a választ a címben feltett kérdésre.  A csodák tanítása ugyanis rendre előveszi a Bibliából származó fontosabb kijelentéseket, elmagyarázza, hol tévedünk az értelmezést illetően, és megmutatja, mi volt az eredeti szándék az adott gondolat esetében. 

Most elhoztam neked azt a részt, amelyben arról van szó, mit is jelent az ellenségeinkért való imádkozás. Ez azonban nem A csodák tanítása könyvben van, hanem az egyik kiegészítésben.
Ugyanis röviddel az után, hogy A csodák tanításának diktálása befejeződött, két kiegészítés erejéig még folytatódott. Ezek 1978-ban jelentek meg először, és az egyiknek a címe: The Song of Prayer - Prayer, Forgiveness, Healing, vagyis

Az imádság dala - Imádság, megbocsátás, gyógyulás

A legutóbbi, angol nyelvű kiadásba ezeket már belevették, de a mi hivatalos fordításunk még nem ebből készült, így abban nem olvasható. Amikor időm engedi, lefordítok belőle egy-egy fejezetet, majd közzéteszem itt, hogy hozzád is eljusson.

Egy korábbi írásomban a Bevezetést és az első fejezetet olvashatod:


Most pedig a második fejezet következik, amelynek a 4. bekezdésében kezdődik el az ellenségeinkért való imádkozás magyarázata. 

Az írás legvégén pedig találsz egy linket, ahonnan letöltheted a nyomtatható, pdf változatot is. 


II. Az imalétra


1. Az imának nincs sem eleje, sem vége. Az élet része. Ám a formája változik, és a tanulás során fejlődik, amíg el nem éri a forma nélküli állapotot, amikor is az Istennel való teljes kommunikációvá alakul. Amikor kérés formáját ölti, nem szükséges, hogy Istenhez folyamodjon, és legtöbbször nem is teszi ezt, sőt, még csak a Benne való hit sem játszik szerepet. Ezeken a szinteken az ima nem más, mint pusztán a szükség vagy a hiány érzetéből fakadó kívánság. 

2. Az ima ezen formái – vagyis a szükségből fakadó kérések – mindig magukban foglalják a gyengeség és alkalmatlanság érzését, és soha nem használná őket Isten egy olyan Fia, aki tisztában van vele, Ki ő. Ezért aztán, aki bizonyos Önvalójában, nem tud ebben a formában imádkozni. Ám az is igaz, hogy aki bizonytalan Önvalóját illetően, nem tudja elkerülni, hogy ebben a formában imádkozzon. Az ima pedig épp olyan folytonos, mint az élet. Mindenki szünet nélkül imádkozik. Kérj, és már meg is adatott, mivel létrehoztad, amit akarsz. 

3. A szükségből fakadó kérések esetében is lehetséges elérni egy magasabb szintű formát, mivel ebben a világban az ima helyreállító, ezért muszáj tartalmaznia a tanulás szintjeit. Ilyenkor a kérést lehet mély hittel Istennek címezni, akkor is, ha a megértés még nem érkezett meg. Az önazonosság egy bizonytalan és általában ingatag szintje nagyjából már létrejött, de jobbára elhomályosítja a bűn mélyen gyökerező érzete. Ezen a szinten lehetséges továbbra is e világ dolgainak különböző formáit kérni, valamint lehetséges olyan ajándékokat kérni, mint az őszinteség, a jóság, és különösen a megbocsátás a bűntudat számtalan forrását illetően, ugyanis ezeken alapul minden szükségből fakadó imádság. Bűntudat nélkül nem létezik hiány. A bűntelenek nem szűkölködnek. 

4. Ezen a szinten fordul elő az a különös ellentmondás is, amit úgy ismernek, hogy „imádkozz az ellenségeidért”. Az ellentmondás nem magukban a szavakban rejlik, hanem abban, ahogy általában értelmezik őket. Amíg úgy hiszed, hogy vannak ellenségeid, addig az imádságot e világ törvényeire korlátozod, és ugyanerre a keskeny sávra szűkíted befogadó és elfogadó képességedet. Ugyanakkor, ha vannak ellenségeid, akkor szükséged van az imádságra, bizony nagy szükséged van rá. Mit jelent tehát ténylegesen ez a kifejezés? Imádkozz magadért, hogy ne próbáld Krisztust bebörtönözni, és hogy ezáltal ne veszítsd el saját Önvalód megismerését. Ne légy senki árulója, vagy elárulod saját magadat. 

5. Az ellenség a bebörtönzött Krisztus szimbóluma. És ki lehetne Ő, ha nem te magad? Amikor tehát az ellenségeidért imádkozol, akkor a saját szabadságodért fohászkodsz. Feloldódott így az ellentmondás. Ez most már egy olyan állítás, amely Krisztus egységéről szól, és az Ő bűntelenségének felismeréséről. És most már szentté vált, mert olyannak ismeri el Isten Fiát, amilyennek teremtődött. 

6. Soha ne feledd, hogy az ima – bármelyik szintről legyen is szó – mindig önmagadért szól. Ha valakivel egyesülsz az imádságban, akkor őt önmagad részévé teszed. Az ellenség te vagy, csakúgy, ahogy a Krisztus is te vagy. Ezért mielőtt szentté válna, az ima egy döntéssé válik. Nem valaki más érdekében döntesz. Csak önmagadért dönthetsz. Igaz módon imádkozz hát az ellenségeidért, mert ebben rejlik a megváltásod. Bocsásd meg nekik a bűneidet, és neked is megbocsáttatik. 

7. Az ima a Mennyekbe vezető létra. A tetején a sajátodhoz nagyon hasonló átalakulás vár, hiszen az ima a részed. A föld dolgai hátramaradnak és elfelejtődnek. Nincs kérés, hiszen nincs hiány. Krisztusban az Önvaló teljes mértékben felismertté lesz, örökkévalóként, változatlanként és változtathatatlanként. A fény nem pislákol többé, és soha nem alszik ki. Ekkor az imádság újra azzá válhat, aminek szánták, hiszen megszűnt minden igény, és Isten neked, a Fiának szánt ajándéka, a tiszta bűntelenség védelmez örökre. Ekkor szavak és gondolatok és hiábavaló vágyak nélküli, Teremtődhöz szóló háladalként magasra szárnyal, hiszen már nincs, amit nélkülözni lehetne. Tehát kiterjed, és ezzel azzá válik, aminek szánták. És ezért Maga Isten mond köszönetet. 

8. Minden imának Isten a célja, vég helyett időtlenséggel ruházva fel azt. Bár kezdete sincs, hiszen a cél sohasem változott. Kezdeti formáiban az imádság illúzió, hiszen nincs szükség létrára ahhoz, hogy elérjük, amit sohasem hagytunk el. Ám az ima a megbocsátás része mindaddig, amíg a megbocsátás – lévén maga is illúzió – meg nem történik. Az ima a tanuláshoz kapcsolódik, amíg a tanulás célját el nem értük. Ekkor pedig minden egyszerre átalakul, és érintetlenül visszatér Isten Elméjébe. Mivel túlmutat a tanuláson, ezt az állapotot nem lehet leírni. Ám az eléréséhez szükséges fokozatokat muszáj megérteni ahhoz, hogy Isten Fiának békéje helyreálljon, hiszen ő most a halál és az Istentől való félelem illúziójában él.

LETÖLTÉS >>> (Ha felugrik egy regisztrációt kérő ablak, ne törődj vele. Zárd be, és kattints a DOWNLOAD gombra a letöltéshez.)


***

Ha pedig nem csak e szavak olvasására, hanem személyes találkozásra is vágysz, akkor olvass tovább itt:   

➤ Ha szeretnél belső csendedben válaszokra lelni, és az életedet csodás útra terelni, akkor április 19-22 között tarts velem a Csodautas Zarándoklaton! Részletek és jelentkezés itt:



➤ Vagy pedig tölts el július 15-22 között egy csodálatos hetet egy rendkívüli szépségű helyen úgy, hogy közben az összes létező szinten (testileg, lelkileg és szellemileg), maximálisan feltöltöd magad! Részletek és jelentkezés itt:



Várlak!

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta



Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

1 megjegyzés: