2021. szeptember 13., hétfő

7mérföldes léptekkel: online műhely

7mérföldes léptekkel
nyolchetes online műhely 
A csodák tanításának legütősebb leckéivel

Indulás:
szeptember 24.

Ez a kurzus mélységében feldolgozza azt a 7 leckét, amelyek A csodák tanításának legerőteljesebb mondanivalóját képviselik, és lehetőséget nyújt arra, hogy ebben a folyamatban 7mérföldes lépteket tegyünk a saját boldogságunk felé. 

Ezeket a leckéket lehet, hogy ismered már, és az is lehet, hogy még sohasem hallottál róluk, mégis bennük rejlik a továbblépésed kulcsa. 

Ha már régóta foglalkozol A csodák tanításával, vagy még csak most ismerkedsz vele, lehet, hogy ebben a kurzusban leled meg a kincset, amit eddig hiába kerestél.

Miből áll a program? 

1. Mély megértés
Miközben ezen a különleges és alapos módon foglalkozol ezzel a 7 leckével, fokozatosan ráébredsz azokra az összefüggésekre, amelyeket nem veszünk észre, amikor a megszokott módon olvassuk a könyvet. 

2. Feladatok
Egy leckével egy hétig foglalkozunk. Ez azt jelenti, hogy egy teljes napot töltesz majd egy vagy két bekezdéssel, valamint az adott témához tartozó részletekkel a Törzsszövegből vagy a Tanári kézikönyvből

Így összesen 49 (az utolsó, összefoglaló héttel együtt 56) napnyi, intenzív és elmélyült belső utazás vár rád. A feldolgozáshoz kérdéseket is kapsz, így lépésről-lépésre egyre több fénnyel áraszthatod el magad előtt az utat. Amikor a végére értél, bátran elölről kezdheted: az új utazás új felismeréseket hoz majd. 

3. Vezetett meditációk
Nyugodt és ellazult állapotban hallgathatod meg az adott leckéből kiválasztott, legfontosabb mondatokat. E zenével kísért szövegek nem csak az isteni gondviseléssel való kapcsolatfelvételt és az inspiráció fogadását segítik, hanem azt is, hogy a napjaid derűsebbek és könnyedebbek legyenek. 






A hét lecke, amelyet a program során mélyebben megismerhetsz

A haladásodat ez a HÉT gondolat gyorsíthatja fel.

Miközben megválaszolod a leckékhez tartozó kérdéseket, hasznos felismerésekre juthatsz. 

Erről a hét leckéről van szó:
61. Én vagyok a világ világossága.
66. Boldogságom és feladatom egyek egymással. 
94. Olyan vagyok, amilyennek Isten megteremtett.
127. Nincs más szeretet Istenén kívül.
130. Nem láthatok egyszerre két világot. 
135. Ha védekezem, támadás ér.
194. Isten Kezébe helyezem a jövőt.

Ezeknek a szövegében ugyanis ez szerepel (persze mindig más módon):

Ez az első lépés afelé, hogy elfogadd valódi feladatodat a földön. Óriási lépés ez abba az irányba, hogy felvállald a megváltásban betöltött, téged megillető szerepedet. Ezáltal kijelented, hogy jogod van a megmenekülésre, és elismered, hogy megadatott neked az erő, amellyel megmenthetsz másokat. (61. lecke/3.) 

Én is simán tovább olvastam minden egyes ilyen leckénél, és sohasem tűnt fel, hogy ez a kifejezés (óriási/hatalmas/legnagyobb lépés) mindössze 7 leckében szerepel. Nem is tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget.    

És ez valószínűleg így is maradt volna, ha „véletlenül” nem kerül a kezembe egy írás, amiben erről volt szó. Akkor talán te sem tudnál erről semmit, és továbbra is „csak” végeznéd a leckéket a magad tempójában, és időről időre megpróbálkoznál a Törzsszöveg bizonyos részeinek megértésével. 

Fogalmad sem lenne róla, hogy autó helyett repülőgépre is szállhatsz, és ezzel úgy felgyorsíthatod a fejlődésedet, mintha egyenesen egy vadászrepülő pilótája lennél.

Így – ahogy az már velem lenni szokott – az inspiráció addig nem hagyott békén, amíg össze nem raktam egy találkozósorozatot, amelyben ezzel a 7, különleges leckével foglalkoztunk. Egyszerű, mégis rendkívül hatásos módon értük el, hogy ezek a szavak és mondatok mélyen beépüljenek az elménkbe és ott elvégezzék a fejlődésünket felgyorsító munkájukat. 

Ezért amikor elhatároztam, hogy végre elkezdem elkészíteni azokat az online kurzusokat, amiket olyan régóta kértetek már tőlem, akkor úgy döntöttem, hogy ez lesz az első. A 7mérföldes léptekkel találkozósorozat anyagát online módon is elérhetővé teszem. 

Sőt, nem csak azt, hanem még sok minden mást is! Jó néhány, újabb ötlettel kiegészítettem az anyagot, így az online kurzusban több olyan rész is van, ami a találkozósorozatban egyáltalán nem szerepelt.

Az elmúlt 18 évben (amióta A csodák tanításával foglalkozom) többször is megtapasztaltam, milyen sokat jelent, amikor vagy a Munkafüzet vagy a Törzsszöveg egy-egy részletével elmélyültebben foglalkozom. Ilyenkor olyan összefüggéseket látok meg, amelyek felett korábban elsiklottam. Ezért, ha ebben a nyolc hétben velem tartasz, akkor arra számíthatsz, hogy

  • ezt a 7 leckét olyan mélységben érted és éled meg, ahogy még soha; 
  • világossá válnak számodra A csodák tanításának alapvető összefüggései; 
  • elmélyül az isteni gondviseléssel való kapcsolatod; 
  • választ kapsz néhány fontos kérdésedre; 
  • érezni fogod, ahogy felgyorsul a fejlődésed; 
  • a mindennapjaid tartalmasabbá és könnyedebbé válnak. 






Kinek hasznos ez a tanfolyam? 

Annak, aki a saját fejlődése, és ezen keresztül a világ gyógyítása érdekében hajlandó új dolgokat kipróbálni az életében. 

Ez a tanfolyam (ahogy A csodák tanításának egésze is) nem csupán egy újabb spirituális érdekesség, hanem megkérdőjelezi 
  • a gondolkodásodat, 
  • az érzelmeidet, valamint 
  • az önmagadhoz, a másokhoz és az egész világhoz való viszonyodat is. 
Ha ezeken nem akarsz változtatni, ne rendeld meg a 7mérföldes léptekkel online kurzust.

Pontosan mit kapsz, ha a 7mérföldes léptekkel online kurzus résztvevője leszel?

  • 7 rövid, emlékeztető e-mailt, mindig pénteken reggel. Innen azonnal megnyithatod, elolvashatod, meghallgathatod és letöltheted az adott hétre vonatkozó tananyagot, illetve a meditációt. Ha a tananyagot szeretnéd kinyomtatni, de nincs otthon nyomtatód, akkor pénteken a munkahelyeden vagy a városban jártadban-keltedben megteheted. Szombaton pedig belekezdhetsz a gyakorlatozásba. 
  • 7 leckét A csodák tanításából, Sarkadi Kriszta fordításában. Minden lecke napi feladatokra és napi olvasnivalóra bontott, így tulajdonképpen 49 napnyi muníciót kapsz. 
  • 65 válogatott részletet a Törzsszövegből, illetve a Tanári kézikönyvből, amelyek elmélyítik és felerősítik ennek a 7 leckének a hatását. 
  • 7 letölthető, vagy online hallgatható, vezetett meditációt, minden leckéhez egyet. Ezeket a különleges hangfelvételeket azért készítettem, hogy minden reggel meghallgasd őket, megteremtsd belső csendedet, és az isteni gondviseléssel összehangolódva kezdd a napodat. 
  • Közösséget. Amint résztvevőjévé váltál a 7mérföldes léptekkel online kurzusnak, a hozzá kapcsolódó, zárt Facebook csoportnak is tagja leszel. Itt csak azok vannak, akik a résztvevői a tanfolyamnak, és a bejegyzéseinket csak mi látjuk. Itt nézheted meg, és innen töltheted le a feladatokat és a meditációkat. 
  • Örökös és korlátlan hozzáférést a teljes tanfolyami anyaghoz, mivel minden letölthető. A javaslatom az, hogy ne az emlékeztető e-maileket mentsd el, hanem nyiss egy mappát a számítógépeden (vagy a telefonodon, a tableteden) és oda tölts le mindent, amint az emlékeztető megérkezik. Ha nem akarod vagy nem tudod letölteni, úgy is jó: minden anyag mindig elérhető a Facebook csoportban, így, ha valamit nem találsz a gépeden, itt gyorsan meglesz. 
  • Kérdezési lehetőséget. Ez a Facebook csoport egyik legnagyobb előnye. Bármilyen kérdésed van, itt felteheted. Én is válaszolok rá, és a többiek is, akik együtt haladnak veled. 
  • Rugalmasságot a haladásban. A legjobb az, ha 49 napon át folyamatosan foglalkozol a soron következő anyagrésszel. Ám, ha mégis kimaradna egy nap, bármikor folytathatod, amikor neked megfelelő. 
  • Kényelmes elmélyülést, a saját ritmusodban. Mindennel annyi időt töltesz, amennyit kedved van. Ha a meditációt többször is meg akarod hallgatni, megteheted, hiszen a tiéd. Ha az egyik nap anyagával két napot szeretnél foglalkozni, mert úgy esik jól, megteheted, hiszen nálad van hozzá minden kellék. 

Mennyibe kerül a részvétel? 

A 49 napos program díja az eddigiekben ismertetett összes anyaggal és lehetőséggel együtt:  


Ft 24.900,- 



Igen, szeretnék részt venni, mit tegyek?  

Ha szeretnél a 7mérföldes léptekkel online műhely résztvevője lenni, akkor kattints a JELENTKEZEM! feliratra, és töltsd ki, majd küldd el a megjelenő űrlapot.

 A kitöltés után egy felugró ablakban minden információt megtalálsz a részvételi díj átutalásához. (Kivéve, ha külföldi számláról utalsz – ez esetben feltétlenül várd meg a visszaigazoló e-mailben szereplő, kifejezetten neked szóló információkat.)

 A részvételi díj rendezéséhez szükséges adatokat 24 órán belül e-mailben is elküldjük neked. (Így nem kell figyelned a felugró ablakra, ha nem szeretnél.)

 Amint a részvételi díjad megérkezett, erről visszajelző levelet írunk, és kiállítjuk a számládat is.

 Szeptember 24-én, pénteken 10.00-kor elküldjük neked az online műhelyhez tartozó Facebook csoport linkjét, hogy csatlakozni tudj. Ebben a csoportban fogod megtalálni minden nap az aznapra szóló tananyagot, amelyhez ezentúl örökös hozzáférésed lesz. 

 FONTOS! Ha úgy tűnik, hogy nem érkeznek meg hozzád a leveleink, akkor feltétlenül nézd meg a Promóciók és a Spam mappádat, mert előfordul, hogy a levelező rendszered oda rejti el őket. 😊

Én már nagyon várom, és boldoggá tesz, ha te is velem tartasz!



Gyakran ismételt kérdések

Miért pont szeptember 24-én kezdődik? 

Az ősz megérkeztével nem csak amiatt erősödik fel bennünk a tanulásra való igény, mert iskolás éveink alatt így szoktuk meg, hanem amiatt is, mert az ősz a befelé fordulásra hív. Az őszi napéjegyenlőség (szeptember 22.) után rövidülnek a nappalok, hűvösebb az idő, így fizikailag és szellemileg is szívesebben vagyunk bent, mint kint. A gyerekek iskolája a hónap elején elkezdődött, így most már tudunk egy kicsit magunkra is figyelni. 

Később is lehet csatlakozni? 

Szeptember 24-én együtt indulunk a résztvevőkkel, így ez után már nem tudsz csatlakozni.

Szükséges hozzá Facebook profil? 

Igen. A 7mérföldes léptekkel online kurzus zárt Facebook csoportjában lesznek elérhetők a feladatok és a meditációk. Itt válaszolok a kérdésekre is. Így lesz alkalmunk arra, hogy egy jókedvű, támogató, szeretetteljes közösséget hozzunk létre akkor is, ha személyesen nem tudunk találkozni. És még az is lehet, hogy pont a Facebook csoporton keresztül jönnek létre új ismeretségek és barátságok.

Még semmit sem tudok A csodák tanításáról, akkor is jöhetek? 

Igen. Mindent úgy állítottam össze, hogy azoknak is könnyen követhető legyen, akiknek ez az első találkozásuk A csodák tanításával. A Facebook csoportban pedig minden felmerülő kérdésedre válaszolok. 

Mi a teendő, ha nem tudom értelmezni a szöveget? 

Sokunknak az volt az első élménye A csodák tanításával kapcsolatban, hogy semmit sem értettünk belőle. Így, ha valamit nem értesz, az egyáltalán nem jelent problémát. Ahogy haladsz az anyaggal, úgy lesz minden egyre érthetőbb. A Facebook csoportban pedig minden felmerülő kérdésedre válaszolok. 

Szükséges-e a teljes A csodák tanítása könyv ahhoz, hogy elvégezzem a tanfolyamot? 

A 7mérföldes léptekkel online kurzushoz nem szükséges, hogy birtokodban legyen A csodák tanítása könyv. Idővel valószínűleg azt fogod érezni, hogy szeretnél még ennél is jobban elmélyülni a tanításban, így elegendő lesz akkor megvásárolnod. Minden könyvesboltban kapható.

Már régóta foglalkozom A csodák tanításával, így is tud nekem újat adni a tanfolyam? 

Igen. Amikor a 7mérföldes léptekkel még személyes találkozósorozat volt, akkor a csoportnak legalább a kétharmada olyan emberekből állt, akik régi csodautasok. Kivétel nélkül mindannyiunknak rendkívüli felismeréseket hozott az időszak, amit ezzel 7 leckével töltöttünk. 

Még sohasem meditáltam, így is tudom majd használni az anyagot? 

Igen. Vezetett meditációt készítettem neked, amely lehetővé teszi, hogy fokozatosan ellazulj, és a szavak segítségével megérkezz a csendbe. Itt pedig létrejön az isteni gondviseléssel való kapcsolat, ami pedig csodálatossá alakítja minden napodat. 

Külföldön élek, akkor is részt vehetek?

Igen. Tudom, hogy nagy örömet okoz az online kurzus azoknak, akik nem Budapesten vagy nem Magyarországon élnek. Hiszen ők azok, akik szinte sohasem tudtak eljönni azokra a találkozókra, amiket meghirdettem. Részben az ő kérésük teljesül most azzal, hogy online műhelyek készítésébe fogtam. 





Ha még mindig vannak kérdéseid, akkor írj egy e-mailt ide: kriszta@igazabolszerelem.hu

Vagy hívj fel nyugodtan itt: +36 20 935 4144. 

Várlak! 😊

Sarkadi Kriszta 








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése