Régebben napokig, hetekig, hónapokig, évekig tudtam haragudni emberekre, akik pedig nem tettek mást, mint önmagukat adták.
Sokáig teljesen biztos voltam benne, hogy én tudom, kinek, mikor, mit és hogyan kellene tennie, és ha valaki nem úgy működött, ahogy elvártam tőle, akkor megsértődtem, és hosszan úgy maradtam.
A csodák tanítása fokozatosan alakította át ezt bennem, és végül sikerült megérkeznem oda, hogy elfogadjam: valójában soha, semmi sem történt ellenem. Mindent csak én értelmeztem úgy, mintha valaki szándékosan, nekem akart volna rosszat. Ráébredtem, hogy az elvárásaimból kiindulva, az egész történetet én tettem naggyá és jelentőségteljessé az elmémben.
Ma már gyorsan észreveszem, ha a gondolataim szárnyra kapnak, és ahelyett, hogy az inspirációra figyelve, a szeretet felé indulnának el, egy teljes fantáziavilág felépítésébe fognak. Építkezésük középpontjában pedig mindig az áll, hogy valami nem úgy történt, ahogy én elvártam.
Ilyenkor megállok, mélyeket lélegzem, és erre gondolok: Ezeket a gondolatokat most elengedem. Érzem, ahogy szeretet, béke és öröm költözik a helyükre.
Legközelebb, ha túlságosan felkapod a vizet valakinek a viselkedésén, mondd el ezt a fohászt, és meglátod, a segítségedre lesz!
Legközelebb, ha túlságosan felkapod a vizet valakinek a viselkedésén, mondd el ezt a fohászt, és meglátod, a segítségedre lesz!
Szeretett Istenem kérlek, alakíts át engem.
Tölts el derűddel és nyugalmaddal. Segíts elfogadnom, hogy mindannyian másképp működünk. Mutasd meg nekem, hogy mindenki, akivel találkozom, a te gyermeked, ezért szeretetre érdemes. Segíts bennük meglátnom önmagamat, és meglátnom téged. Ha kell, légy te a lágy szellő, aki végigsimítja az arcomat, ezzel emlékeztetve arra, hogy nincs miért nyugtalankodnom. Segíts észrevennem, hogy minden a te bölcs irányításod alatt történik. Kérlek, nyugtass meg afelől, hogy egyértelműen az értésemre adod, hogy mi az, amit tennem kell. Mutasd meg nekem, hogyan fordulhatok szeretettel azok felé, akiknek a viselkedése felzaklat. Segíts meglátnom, hogy mindaz, amitől tartok, valójában nem létezik. Hadd töltsön el újra a béke, a szeretet, és az öröm.
Köszönöm. Áldás.
❋ ❋ ❋
A február 1-én induló, Örömhírhozók online műhely során - többek között - azt is megtanuljuk és begyakoroljuk, hogyan írhatunk a fentihez hasonló, egyszerű imádságokat. Így egyre könnyebb lesz életünk minden kisebb és nagyobb történését az isteni gondviselésre bízni. Gyere, tarts velünk!
Jelentkezési határidő: január 29., kedd. Részletek itt:
Várlak! 😊
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
❋ ❋ ❋
Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése