2019. március 15., péntek

Amerika visszatér a szeretethez?

Marianne Williamson, a Visszatérés a szeretethez, A csodák kora és A változás hatalma című könyvek szerzője január 28-án bejelentette, hogy demokrata színekben elindul a 2020-as amerikai elnökválasztáson. 

Több, mint tíz éve figyelemmel kísérem az útját (elsősorban Instagramon követem, de a hírlevelét is olvasom), így már korábban értesültem róla, hogy erre a bejelentésre készül. És óriási öröm, remény, bizakodás költözött a szívembe, mert ha ez megvalósul, akkor az egész világra rendkívüli hatást gyakorol. 

Spirituális hallgatóságomat nem mindig tette boldoggá, hogy politikai aktivista is vagyok, és a politikai követőimet sem tették mindig boldoggá a spirituális meggyőződéseim, mégis ennek a kettőnek a kombinációja az, aki vagyok – írja Marianne a weboldalán, és engem pont ez a kombináció tölt el akkora reménnyel. Ahogy az évek során a beszédeit hallgattam és az írásait olvastam, nekem ő mindig is annak a példája volt, hogy milyen csodálatosan összeegyeztethető ez a kettő. Azt tanultam tőle, hogy a politika sem nem jó, sem nem rossz, pontosan ugyanolyan semleges, mint bármi más. Mi magunk, a gondolatainkkal tesszük ilyenné vagy olyanná.   

Ez a hozzáállás arra is megtanított, hogy a spiritualitás nem azt jelenti, amit erre az útra lépve talán sokan várunk: életünk kihívásai nem szűnnek meg, hanem mi magunk változunk. Ez a belső változás teszi lehetővé, hogy ugyanazokra a kihívásokra egészen más szemmel tekintsünk. A spiritualitás, amit Marianne képvisel, épp azt jelenti, hogy mindazzal a belső erővel megtámogatva, amivel az adott szellemi meggyőződés felruház minket, bátran kiállunk azokért az ügyekért, amelyeket fontosnak tartunk. 

Talán nem tudod, ezért megemlítem: Marianne Williamson ma 67 éves, 25 éves korában találkozott A csodák tanításával, és 1983-ban (31 évesen) kezdett ezzel kapcsolatos előadásokat tartani és könyveket írni. A Visszatérés a szeretethez az első könyve, amelynek az alcíme ez: Elmélkedés A csodák tanításának alapelveiről. 

És persze az összes többi könyvét is áthatja A csodák tanításának szellemisége. Ugyanúgy, ahogy a legtöbb könyvét áthatják politikai meggyőződései is, bemutatva ezzel, milyen csodálatosan kiegészíti és támogatja egymást ez a két oldal. (Összesen 12 könyvet írt, idén tavasszal jelenik meg a tizenharmadik, A Politics of Love: Handbook for a New American Revolution – A szeretet politikája: Kézikönyv egy új, amerikai forradalomhoz címmel.) 

A csodák kora c. könyvének 8. fejezete - Abraham, Martin és John címmel – teljes egészében egy mindannyiunkhoz intézett kiáltvány arról, hogy ha változást akarunk, cselekednünk kell. Ebből idézek most: 

„A mai világot fenyegető katasztrófák lehetőségei azt tükrözik, akik eddig voltunk, és fenn is maradnak mindaddig, amíg olyanok maradunk, amilyenek vagyunk. Egy csodaként bekövetkező globális változás lehetősége a bennünk lezajló, csodálatos változás tükröződése. 

Nem az emberi manipuláció szintje, hanem a szellemi átalakulás az egyetlen, megfelelő mélységű szint ahhoz, hogy a mostanra veszélyes irányt vett emberi történelem pályája módosuljon. Nem tudjuk egyszerűen csak „rendbe hozni” mindazt, ami napjainkban történik. Csodára van szükségünk, amely csak akkor fog bekövetkezni, ha mi magunk a csodák közvetítőivé válunk. 

A szeretet jelenlétében a csodák természetesen történnek. Természetes állapotunkban csodákat közvetítünk, mivel áthat minket a szeretet. A személyes átalakulás – a félelemtől a szeretethez tartó utazás - nem az önimádat gyakorlata. Nem homályos gondolkodást vagy bódult, ezoterikus hozzáállást jelent. Az emberi társadalom újrateremtésének, valamint a történelem új irányba fordításának ez a legfontosabb komponense. 

A csodák tanításának tanulójaként természetesen értem, hogy a Valóságban csak szeretet létezik. Ám a bolygó, amelyen élünk, nem a végső valóság terepe; egy tömegillúzió terméke, amelynek a hatásai éppoly erőteljesek, mint a valóságé. Ebben a kollektív illúzióban még mindig hatalommal rendelkezik mindaz, ami nem szeretet. 

A csodák tanítása szerint az ego a legjobb esetben is gyanakvó, a legrosszabb esetben pedig alattomos.  A csodák útján járók nem naivak a sötétséget illetően; nem járkálunk rózsaszín festékes dobozokkal azért, hogy szétöntözve azt színlelhessük, minden a legnagyobb rendben. Nem hívhatjuk meg a hajnalt, ha tagadjuk, hogy leszállt az éj. Mi más szolgálhatná jobban a sötétséget, mint olyan emberek, akik nem képesek tudomásul venni ravasz és alattomos természetét? 

Nem az a komoly felnőtt, aki elfordítja a fejét a világ fájdalmától; egy komoly felnőtt élete értelmét abban látja, hogy elköteleződjön a világ sebeinek gyógyítása mellett”. 

Ebből a fejezetből való ez a rövid fohász is: 

Édes Istenem, a világot fenyegető veszély időszakában hadd legyek csodáid közvetítője. Gyógyíts meg, hogy én pedig másokat gyógyíthassak. Hadd vegyek részt egy sokkal szebb világ létrehozásában. Ámen. 

Biztos vagyok benne, hogy akár az Egyesült Államok elnöke lesz Marianne Williamson, akár nem, az a gondolkodásmód, amellyel most a politika nagyszínpadára lépett, mindenképpen változást hoz. És én neki drukkolok. 

További, angol nyelvű információt itt találsz:  

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 



Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

6 megjegyzés:

  1. Ez jó hír, nem bukik meg hamarabb Trump?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, az csodás lenne, de nem valószínű. Sőt, az elemzések szerint nagy az esély arra is, hogy újraválasztják. De nekünk ezzel nem is kell foglalkoznunk, csak azzal, hogy élénken elképzeljük, és fenntartsuk magunkban azt a képet, aminek örülnénk.

      Törlés
  2. Ez tényleg jó hír,bár több helyen a világban lenne hasonló gondolkodású(szeretet alapú) politikus! Sajnos csak egy könyvét tudtam megszerezni a Visszatérés a szeretethez, melyet már többször elolvastam. Néztem videóit is. Sajnálom, hogy lemaradtam a Csodák koráról,amelyből gyakran idézel, de hiába jegyeztem elő több helyen, sehol nincs.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én abban reménykedem, hogy talán pont az elnökjelöltsége miatt újra kiadják azokat a könyveit, amelyek már nem kaphatók, vagy talán azokat is, amelyek még egyáltalán nem jelentek meg magyarul.

      Törlés
  3. A Csodák Tanítása című könyv valóban "csodálatos". Amikor megjelent magyar fordításban, egy könyvesboltban kezembe vettem /nem"olcsó" könyv - számomra legalábbis....7000 Ft felett volt. Beleolvastam, ahogyan szoktam a vásárolni kívánt könyvekbe...több helyen. Nem éreztem, hogy meg kell vennem. Majd kb. egy év után ismét megláttam a könyvesboltban "véletlenül"....Ismét beleolvastam és alig tudtam letenni. A pénztárhoz vittem /ekkor volt a névnapom/, és mondtam a hölgynek: szép ez a könyv, de nekem bizony elég drága: ekkor egymásra néztek egy férfi eladóval, majd ezt mondta: van egy kedvezményes lehetőség, úgy gondolja, ezt meg tudják nekem oldani, és van még egy másik is..az egyik 5%, a másik 10 %-os kedvezményt jelent. Könnyek szöktek a szemembe, és láttam, hogy szívből tették...Boldogan hoztam haza a könyvet, és nem tettem le, míg a végére nem értem...Ha valakinek valóban "szüksége" van erre a kivételes könyvre, meg fogja találni.../Antikváriumok, könyvtárak, stb./ Az Élet /Sors, Isten/ megtalálja a módját, hogy eljutassa a keresőhöz...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Margit,

      örülök, hogy A csodák tanítása rád is ilyen nagy hatással volt. Szerencsére ez a könyv folyamatosan kapható a könyvesboltokban, illetve az Édesvíz Kiadó webáruházában.

      Az előtted lévő hozzászólásokban Marianne Williamson könyveiről volt szó, amelyeket sajnos nem adtak ki újra, miután az első kiadás elfogyott.

      Szeretettel,

      Kriszta

      Törlés