2020. március 1., vasárnap

Az imádságnak ez a legjobb módja

Azt, hogy az imádság valójában micsoda, bennem A csodák tanítása formálta át teljesen. Korábban úgy véltem, ez csak egy kötelező forma, amit reggel és este elmondanak azok, akik hisznek az ilyesmiben. 

Ma már tudom, hogy az ima nekem fontos: nekem nyújt egy keretet ahhoz, hogy kapcsolatba léphessek isteni énemmel. Épp ezért bármilyen formája és bármilyen tartalma lehet: egyedül Istenen és rajtam múlik, hogy miről beszélgetünk éppen. 

Ezért ennek a hétnek az imája téged is abban támogat, hogy könnyű legyen kialakítanod az imádkozás szokását, hogy ezzel közelebb kerülj mind önmagadhoz, mind Istenhez. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 
Az ima a kérés egy formája. A csodák közvetítője. Az egyetlen jelentőségteljes ima azonban mindig a megbocsátásért folyamodik, mert akik megbocsátásban részesülnek, azoknak mindenük megvan. Ha már elfogadtad a megbocsátást, a hagyományos értelemben vett ima elveszti minden jelentőségét. A megbocsátásért folyamodó ima nem más, mint az a kérés, hogy felismerhesd azt, amivel már eleve rendelkezel. (A csodák tanítása TSZ. V. 3. 6:1-5.)  
Azért imádkozom, hogy váljon az ima épp annyira természetessé számodra, mint az, hogy lélegzel. Azt kérem, hogy – ha szükséges – könnyű legyen elengedned minden régi gondolatot és korlátozó hiedelmet arról, hogy hogyan imádkozol. Hadd legyen ez a hét az újjászületés ideje, amikor megszületik benned az az imádkozási forma, ami neked a leginkább megfelel! 

Azért imádkozom, hogy valahányszor kérnél valamit, jusson eszedbe, hogy a hiány érzetének mélyén a megbocsátás szükségessége rejtőzik. Azt kérem, hogy ismerd fel: csak azért tűnik úgy, hogy az életedből hiányzik bármi is, mert valahol, valamikor megharagudtál magadra, és úgy érzed, a – bőségben és jóllétben megnyilvánuló – teljességet nem érdemled meg. Hadd legyen ez a felismerés egyben egy olyan ajtó, ami a megbocsátás ragyogó világába vezet! 

Azért imádkozom, hogy nyisd meg a szíved, és engedd, hogy átjárja a megbocsátás simogató melege. Azt kérem, hogy – először csak egy pillanatra, aztán egyre hosszabb időkre – fogadd el, hogy minden tévedésed megbocsáttatott. Azt kérem, hogy szője át az életedet a bizonyosság, hogy mindig a tőled telhető legjobbat és legtöbbet tetted, ezért mindig minden a lehető legjobban alakult. Hadd érkezzen meg elmédbe a nyugalom, tudva, hogy sohasem voltál egyedül, mert Isten minden döntésednél fogta – és fogja most is - a kezed! 

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 


Ha szeretnéd, hogy a hét imája minden hétfő reggel e-mailben is megérkezzen hozzád, akkor iratkozz fel a hírlevelemre itt: Csodaútravaló >>>.

❋ ❋ 


Ha ezen a nyáron szeretnél testileg, lelkileg és szellemileg is feltöltődni, akkor júliusban gyere velem az Adriára, és légy résztvevője a csoda-tábornak! Részletek és jelentkezés itt:



❋ ❋ 


Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése