2020. augusztus 16., vasárnap

Létezésed a legnagyobb kincs

Mindannyian tele vagyunk kétségekkel azzal kapcsolatban, hogy vajon jó úton járunk-e. 

Gyakran érzünk lelkiismeretfurdalást olyan helyzetek miatt, amelyekben nem úgy reagáltunk, ahogy szerettünk volna. 

Ha ilyenkor az egónkra hallgatunk, akkor csak egyre mélyebbre húz minket a bűntudat örvénye. 

Ezért ennek a hétnek az imája abban fog támogatni, hogy fokozatosan elengedj minden kétséget, és megérkezz a bizonyosságba, hogy – minden ellenkező híresztelés ellenére – semmit nem tudsz elrontani. Mindig a tőled telhető legjobbat és legtöbbet teszed, Isten pedig mélységesen szeret ezért. 

Mondd el ezt az imát magadért, és mindazokért, akik a héten az eszedbe jutnak. 

Ahogy képes vagy két hangot meghallani, éppúgy képes vagy kétféle módon szemlélni a dolgokat. Az egyik látásmód egy olyan képet, olyan bálványt mutat neked, amelyet félelmedtől vezéreltetve talán tisztelsz, ám soha nem fogsz szeretni. A másik látásmód csakis az igazságot láttatja veled, amit megértesz, és szeretsz majd. A megértés nagyrabecsülés, mert amit megértesz, azzal képes vagy azonosulni, és ha éned részévé teszed az adott dolgot, szeretettel elfogadod azt. Így teremtett téged Maga Isten: megértésben, nagyrabecsülésben és szeretetben. (A csodák tanítása TSZ. 7. V. 9:1-5.)

Azért imádkozom, hogy álljon rendelkezésedre minden szükséges eszköz ahhoz, hogy képes légy az elmédben egyre nagyobb csendet teremteni. Azt kérem, hogy ez a csend tegye lehetővé, hogy fokozatosan észrevedd és megkülönböztesd a kétféle hangot, amely mindig szól hozzád. Hadd legyen ezentúl minden pillanat egy tudatos döntés arról, hogy melyik hang tanácsait követed. 

Azért imádkozom, hogy könnyű legyen felfedezned, hogy az egyik hang kiabálva félelmet próbál ébreszteni benned, a másik pedig halkan, szeretetteljesen mindig csak bátorít. Azt kérem, hogy váljon egyre világosabbá számodra, hogy a szeretetteljes hangot követve az életed csakis pozitív irányba változhat. Hadd hozzon megkönnyebbülést neked a gondolat, hogy jó kezekben, biztonságban vagy. 

Azért imádkozom, hogy egyre csak növekedjen benned a megértés önmagaddal, a világgal és a többi emberrel kapcsolatban. Azt kérem, hogy megértésed hozza magával a hálát és a nagyrabecsülést is. Hadd legyen egyre nyilvánvalóbb számodra, hogy mindig, minden a te érdekedben történik. 

Azért imádkozom, hogy soha ne legyen kétséged afelől, hogy Isten mennyire szeret téged. Azt kérem, hogy mindig tudd: fontos és rendkívül értékes vagy. Hadd töltse el az elmédet a bizonyosság arról, hogy puszta létezésed is felbecsülhetetlen értékű kincs.

Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 


Ha szeretnéd, hogy a hét imája minden hétfő reggel e-mailben is megérkezzen hozzád, akkor iratkozz fel a hírlevelemre itt: Csodaútravaló >>>.


❋ ❋ 

Szeptember 1. az őszi kapunyitás napja a Végtelen utazás a csodák földjén online műhelyben. A jelentkezés megkezdődött, ha szeretnél e különleges csapat tagjai közé tartozni, akkor kattints ide: 




❋ ❋ 

A hét imáját, és a hozzá kapcsolódó magyarázatot minden kedden este 19.00-kor egy videóban is megnézheted itt:

 Kapcsolódó kedd – A hét imája >>>



❋ ❋ 

Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így

kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

Erre indulj, ha jót szeretnél tenni >>>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése