2020. december 20., vasárnap

Látni vagy nem látni, ez itt a kérdés

Bármilyen szellemi utat követsz is, emlékezz csak vissza, hogyan kezdődött. Történt veled valami, és annak hatására úgy döntöttél, hogy változtatni szeretnél. Úgy érezted, muszáj, hogy legyen egy másik út, ami egy boldogabb, teljesebb élethez vezet. 

És aztán amikor rátaláltál erre a másik útra, akkor fokozatosan elköteleződtél mellette. Ahogy egyre több információt gyűjtöttél, úgy érkezett egyre több felismerésed is, és ahogy tisztult a kép, úgy alakult át az életed is. 

Ugyanezt éltem át én is, amikor A csodák tanításával ismerkedni kezdtem. Ez az út azt kérte tőlem, hogy köteleződjek el a valódi látás mellett, és ez a döntés bennem meg is született. Azt választottam, hogy 

mostantól mindent és mindenkit 
annak akarok látni, ami és aki,

mert többé nem akarom, hogy a látásomat elhomályosítsák a múlt 

  • ítéletei, 
  • mintái és 
  • elvárásai. 

Ez 2003-ban történt, amikor először kezembe került a könyv, és először fogtam neki a 365 lecke elvégzésének. Ma pedig már tisztán látom, mennyi örömteli fordulatot hozott ez a döntés, ami akkor még csak azért születhetett meg, mert bíztam a folyamatban.

Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Töltsd el a szívemet hittel és bizalommal, hogy mindig könnyedén meghozhassam azokat a döntéseket, amelyekre a feléd vezető utamon szükség van. 
Tudom, hogy ez az egyetlen út, amit követni érdemes. Tudom, hogy ez az az út, amin járva megérkezik hozzám minden, amire a szívem mélyéről vágyom. 
Szeretném magamat és az életemet teljes mértékben átadni neked. Kérlek, segíts szélnek eresztenem minden olyan félelemmel teli gondolatot, amely megakadályozna ebben. 
Hadd éljek szabadon, téged követve, és hadd legyenek ebben egyedüli útmutatóim a szívembe ültetett, szeretetteljes sugallataid. Köszönöm. Áldás. 


Szeretettel,

Sarkadi Kriszta 


Ha szeretnéd, hogy a hét imája minden hétfő reggel e-mailben is megérkezzen hozzád, akkor iratkozz fel a hírlevelemre itt: Csodaútravaló >>>.


❋ ❋ 

Töltsd le A csodák tanításának 365 leckéjét és 
egy szeretetmeditációt, így

kezdj el te is már most 
csodákkal teli életet teremteni magadnak!


Tovább olvasnál? Csemegézz kedvedre itt:  

Mindannyian gondolatolvasók vagyunk >>>


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése