Rendkívüli megnyugvást jelentett számomra a felismerés, hogy ha nem érzem jól magam az életemben, akkor mindig van lehetőségem a változtatásra. Mégpedig azért, mert ehhez csak az szükséges, hogy felkutassam, majd szélnek eresszem azokat a gondolatokat, amelyek létrehozzák mindazt, ami nem tetszik.
Szóval nem kell többé azzal gyötörnöm magam, hogy megpróbáljak hatással lenni olyan dolgokra és emberekre, amelyekre és akikre nem tudok hatni. Egyedül a saját gondolataimra kell figyelnem, és kigyomlálnom közülük azokat, amelyek arról szólnak, hogy a világ egy veszélyekkel teli hely, ahol mindig félni kell valamitől.
Ahogy ebbe belekezdtem, ráébredtem arra is, hogy ez egy egyszerű feladat, ám kivitelezni nem mindig könnyű. Hiszen a meglévő világomat már annyira megszoktam! Az egész személyiségemet aköré építettem, amit eddig a világról gondoltam! Nem lesz ez a változás túl nagy? Akkora, amekkorát majd nem tudok kezelni?
Csak fokozatosan ébredtem rá, hogy nem, nem lesz. Hiszen ebben
sem vagyok egyedül.
Szeretett Istenem, kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki mindig bátran megteszi a következő lépést azon az úton, amely tehozzád vezet.
Mutasd meg nekem azokat a gondolatokat, amelyeket szélnek kell eresztenem ahhoz, hogy mostantól egy szeretettel, békével, örömmel teli világot teremtsek. Többé nem akarom, hogy az életem a támadásról és a védekezésről szóljon.
Kérlek, segíts megértenem, hogy veled minden lehetséges. Segíts felismernem, hogy amikor elengedem a támadó és védekező gondolatokat, akkor egy olyan ösvényre lépek, amely csakis örömöt és beteljesülést hozhat.
Légy mellettem ebben a gyengéd újjászületésben, és nyugtass meg, hogy rád mindig számíthatok. Hadd bizonyosodjak meg arról, hogy veled mindig biztonságban vagyok, ezért bátran változhatok és változtathatok. Köszönöm. Áldás.
egy szeretetmeditációt, így
kezdj el te is már most
csodákkal teli életet teremteni magadnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése