Ez az egyik kedvenc idézetem a Bibliából. Ugyanúgy arra emlékeztet, amire A csodák tanítása is mindig: adjuk át végre mind a kisebb, mind a nagyobb ügyeink intézését az isteni gondviselésnek.
Most, amikor már csak néhány nap van karácsonyig, ez az üzenet talán kifejezetten fontos lehet. Hiszen ahogy sűrűsödnek a teendőink, úgy érezzük egyre inkább azt, hogy összecsapnak a fejünk fölött a hullámok.
Ezért most egy kifejezetten rövid imádságot hoztam neked hétindítónak: mindössze egymondatosat. Legyen ez a rövid ima egész héten a segítségedre abban, hogy visszanyerd a nyugalmadat, és kényelmesen hátradőlve figyeld, amint minden könnyedén megoldódik és a helyére kerül.
Az egymondatos imát ennek a történetnek a végén olvashatod, amelyet a Daily Guideposts 2021 című kiadványból fordítottam. Íme:
🔹 A repülőtéren voltam, és már másfél órája álltam a biztonsági ellenőrzéshez vezető sorban. Ugye már attól is aggódni kezdesz értem, hogy ezeket a szavakat olvasod? Biztos vagyok benne, hogy el tudod képzelni, mit éreztem, ahogy ott álltam, és újra és újra ellenőriztem az órámat, tudván, hogy a gépem húsz, tíz, öt perc múlva felszáll.
Nos, lelövöm a poént: lekéstem a gépet. Végigrohantam a reptéren, mint kiderült, csak azért, hogy megtudjam: a gép tíz perccel korábban indult. Már senki nem állt a kapunál, akivel kiabálhattam volna. Így azt tettem, amit minden teljesen racionális utazó tenne hajnali 5:45-kor, miután lekéste a járatát: megkerestem a legközelebbi kaput, és leordítottam azt, aki ott állt.
Oké, nem ez volt a legjobb pillanatom. De a pult mögött álló férfi pillanatai közül biztosan az volt. Elmosolyodott, és azt mondta:
- Nagyon sajnálom, hogy ennyire felzaklatta, ami történt. Mi lenne, ha átmenne a folyosó túloldalára és inna egy csésze kávét, amíg én megoldom ezt Önnek?
Csak bámultam rá. Durván ráborítottam az asztalt, mire ő azt válaszolta, hogy mindjárt elintézi. Úgyhogy megfogadtam, amit mondott. Húsz perccel később egy dupla tejeskávéval tértem vissza, ő pedig ott állt, kezében az új jegyekkel. Továbbította a csomagjaimat, újranyomtatta a beszállókártyámat, és elérte, hogy nagyjából ugyanabban az időben jussak el a célállomásomra.
- Köszönöm - csak ennyit tudtam mondani. Majd egy könnyes kézfogás után a kapuhoz sétáltam, és közben rájöttem, hogy ő vívta meg a csatát értem. Nekem csak az volt a dolgom, hogy igyak egy csésze kávét és bízzak benne annyira, hogy ne avatkozzak bele.
Szeretett Istenem, segíts, hogy megtanuljak hátradőlni és bízni, ahelyett, hogy a saját megoldásomat próbálnám erőltetni.
- Erin MacPherson 🔹
Fordította,
Hála és Köszönet neked Kriszta a heti üzenetért. Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánok neked és családodnak szeretettel Erzsébet 🥰😇🥰😇🥰
VálaszTörlésNagyon szívesen, Erzsébet! Neked is szépséges ünnepi napokat! 🎄
TörlésKedves Kriszta!
VálaszTörlésKedves Kriszta!Köszönöm az üzeneteidet hétről hétre nagyon várom.Békés boldog kaŕácsonyt kívánok Neked és a családodnak!Anikó
VálaszTörlésSzívesen, Anikó. Legyen neked is csodálatos karácsonyod! 🎄
TörlésKedves Kriszta! Ez az üzenet pontosan a megfelelő időben érkezett hozzám. Köszönöm.
VálaszTörlésÓ, de jó, ennek igazán örülök! 😊
TörlésKÖSZÖNÖM SZÉPEN ALDOTT KÉSZŰLŐDÉST
VálaszTörlés