- Miért? – kérdeztem meglepetten.
- Tudod, Kriszta – kezdett bele a magyarázatba – az élet Kanadában
olyan, mint a selyem. Könnyű, sima, áramló. Nincsenek akadályok, minden
egyszerű és egyértelmű.
- És Magyarországon? – tettem fel a kérdést izgatottan. Akkoriban táncosként gyakran használtam selyemfátylakat, és imádtam ennek az anyagnak a finom érintését. Tetszett az elképzelés, hogy van olyan ország, ahol ezt nap, mint nap át lehet élni, és egyre kíváncsibb lettem rá, vajon mi motivál valakit arra, hogy eljöjjön onnan.
- Itt olyan az élet, mint egy kötött pulóver – folytatta a
beszélgetőtársam mosolyogva, érzékelve a kérdésem mögött rejlő meghökkenést is.
– Tele van rögökkel, buktatókkal, be nem látható kereszteződésekkel. Olyan,
mint amikor a hegyek között túrázol: azt hiszed, ha felértél a hegytetőre, már
meg is érkeztél, de nem: körülnézve látod, hogy további megmászni való, meredek
hegyoldalakon keresztül vezet az utad, végestelen végig.
- Hát ez nagyon pontos leírás – szúrtam közbe -, de még mindig nem
tudom, hogy miért olyan vonzó ez számodra.
- Szerintem ez az élet sokkal izgalmasabb. Kanadában élni nekem
unalmas. Arra vágyom, hogy mindig legyenek előttem megoldandó helyzetek,
amelyekben szükség van a kreativitásomra, a figyelmemre, a döntéseimre.
Szeretek újra és újra kihívások elé kerülni, mert érzem, hogy ez a fejlődésem
útja.
- Akkor itt valóban jó helyen leszel – válaszoltam -, mert
kihívások azok vannak bőven. Kívánom, hogy érezd nagyon jól magad!
- Köszönöm! Máris jól érzem magam! – mondta ő, aztán pedig az időközben megérkező ételekre terelődött a beszélgetésünk.
Az elmúlt hónapokban újra és újra eszembe jutott ez a történet. Szinte látom magam, amint egy kifejezetten vastag fonallal megkötött pulóver mintái között bukdácsolok föl és le, ahogy a különböző természeti csapások közepette megpróbálok életben maradni. 😊
- Milyen természeti csapások? – kérdezheted most. Hiszen ezektől biztonságban vagyunk: itt nincsenek szökőárak, földrengések, lavinák, vulkánkitörések, hegycsuszamlások és hurrikánok.
De vannak más „természeti csapások”: a fejünk fölött, a beleegyezésünk nélkül meghozott, ám ránk is hatással lévő, az életünket sokszor megnehezítő intézkedések. Emellett a megélhetésünk költségei rohamosan emelkednek, miközben több helyen háború dúl, van mögöttünk egy világjárvány, és előttünk a globális felmelegedés.
A Wikipédia szerint:
A természeti katasztrófa természeti okokból bekövetkező olyan esemény, ami emberek vagy egyéb élőlények nagy létszámú csoportjának életkörülményeit hosszabb-rövidebb ideig hirtelen és nagy mértékben, negatív irányban befolyásolja. A természeti katasztrófa váratlan vagy elháríthatatlan módon következik be.
Vegyük ki a „természeti katasztrófa” és "természeti okokból bekövetkező" szavakat, és ezt kapjuk:
Olyan esemény, ami emberek vagy egyéb élőlények nagy létszámú csoportjának életkörülményeit hosszabb-rövidebb ideig hirtelen és nagy mértékben, negatív irányban befolyásolja. Váratlan vagy elháríthatatlan módon következik be.
Szerintem ez a napjainkra most nagyon is jellemző.
Ezért én úgy döntöttem, hogy mindaz, ami történik, nem más, mint egy újabb természeti csapás. Nem tudok ellene tenni, csak arra van lehetőségem, hogy mentsem, ami menthető, és kialakítsak egy olyan új életet, amelynek a megváltozott körülmények már a részét képezik.
Boldogan nyugtáztam, hogy az elmúlt évtizedekben mennyi mindent sajátítottam el, ami mind abban támogat, hogy a nyugalmamat gyorsan visszanyerjem, és képes legyek élvezettel és örömmel megélni a mindennapokat akkor is, ha a külső körülmények a félelmet akarják rám erőltetni.
És aztán arra gondoltam, hogy ebben az írásomban neked is összegyűjtöm azokat az eszközöket, amelyek kifejezetten nagy segítségedre lesznek abban, hogy e történések közepette megnyugodj. Hiszen talán neked is ez az (egyik) legégetőbb kérdésed most: Hogyan nyugodjak meg?
A nyugalom nem csak azért fontos, mert nyugalomban lenni sokkal jobb érzés, mint félelemben lenni vagy dühöngeni, hanem azért is, mert csak nyugodt lelkiállapotból tudsz jó döntést hozni arról, hogy mi a teendőd az adott helyzetben. Így ez az írásom abban támogat, hogy mindig, minden helyzetben tudd, hogyan lehet megnyugodni.
Lássuk hát!
1. Teljes nyugalomban meditáció – töltsd le most!
Ezzel kezdem, mert ez a hanganyag az egyik kedvencem. Mindössze 9 perc, így bármikor meghallgathatod (kivéve persze autó vagy más jármű vezetése közben).
Ez a meditáció megkönnyebbülést
hoz, és megnyit azoknak a kreatív megoldásoknak, amelyekre eddig – pont a zaklatott
lelkiállapot miatt - nem láthattál rá. Töltsd le a számítógépedre és a telefonodra is, hogy mindig nálad lehessen. Kattints ide:
Teljes nyugalomban meditáció >>>
2. A légzésed mindig kéznél van
Azokban a pillanatokban, amikor igazán szükséged van arra, hogy visszatalálj belső egyensúlyodhoz, a leggyorsabb és legegyszerűbb, amit megtehetsz az, hogy a figyelmedet a légzésedre helyezed. Összegyűjtöttem neked néhány olyan légzéstechnikát, amelyek mindig segítenek megnyugodni.
Már az is nagyon sokat jelent, ha egyszerűen arra összpontosítasz, hogy a felszínes és gyors, mellkasi légzés helyett lassú, mély lélegzeteket vegyél a hasadba, és onnan fokozatosan engedd fel a levegőt a mellkasodba.
Ugyanezt a lassú és mély, hasi légzést alkalmazva próbáld ki ezt:
- lassan számolj 4-ig, miközben belélegzel,
- lassan számolj 4-ig, miközben benntartod a levegőt,
- lassan számolj 4-ig, miközben kilélegzel, és
- lassan számolj 4-ig, miközben nem veszel levegőt.
Vagy ezt:
- lassan számolj 4-ig, miközben az orrodon belélegzel,
- lassan számolj 7-ig, miközben benntartod a levegőt,
- lassan számolj 8-ig, miközben a szádon át kilélegzel, és az utolsó cseppig kipréseled a tüdődből és a hasadból a levegőt.
A légzésgyakorlatok hatására azt fogod érezni, hogy sikerült megnyomnod a szünet gombot a gondolataid áradatán, és végre csend van és nyugalom. Ezentúl, ha felmerül benned, hogy hogyan lehetsz nyugodtabb és hogyan maradj nyugodt még az igazán embert próbáló helyzetekben is, akkor emlékeztesd magad: Lélegezz!
3. Vedd le a figyelmedet a gondolataid őrült táncáról
Ezt úgy teheted meg, ha visszatérsz a testedbe, és arra figyelsz,
hogy hol vagy és mit érzel. Ezt a folyamatot is érdemes néhány lassú, mély
lélegzetvétellel indítanod, majd
- nevezz meg 5 dolgot, amit magad körül látsz,
- nevezz meg és érints meg 4 dolgot, ami a közvetlen közeledben van,
- nevezz meg 3 dolgot, amit hallasz,
- nevezz meg 2 dolgot, aminek az illatát vagy a szagát érzed, végül
- nevezz meg 1 dolgot, amit a testedben érzel.
Ha teheted, ezeket mondd ki hangosan, de akkor is remekül működik, ha gondolatban mondod ki őket. Ezzel ugyanis már nem a nyugtalanító gondolatok uralkodnak az elmédben, hanem azok, amelyekkel visszaveszed az egyszerű megfigyelő szerepét.
Hozzáteheted még azt is, hogy iszol egy korty vagy egy pohár vizet
– ezzel az összes érzékszervedet bevontad a lecsillapodás folyamatába.
4. Használd ezt a megerősítést
Minden rendben van, biztonságban vagyok. Ezt a Louise Hay-től tanult mondatot szoktam használni minden olyan helyzetben, ahol megjelenik bennem az indokolatlan félelem – például a fogorvosnál. Varázsereje van. 😊 Kombinálhatod a légzéseddel is:
- belégzésre: minden rendben van,
- kilégzésre: biztonságban vagyok.
5. Töltsd le és hallgasd a háttérben a Nyugalmat hozó gondolatokat
Ezt a hanganyagot A csodák tanítása 109. leckéjéből készítettem néhány hónappal ezelőtt, így, ha régóta vagy az olvasóm, akkor ezt már korábban megkaptad.
Meghallgathatod reggel, hogy erővel telve induljon a napod, és meghallgathatod este, elalvás előtt, hogy nyugodtak és biztonságot teremtők legyenek az álmaid.
Nemcsak meditációként, hanem megerősítések gyűjteményeként is jól tudod használni, akár úgy, hogy a háttérben szól.
Én gyakran hallgatom, miközben a városban járok, mert érzem, hogy ezen a módon a szavak gyógyító energiája még inkább kisugárzik, és megérint mindenkit, aki mellett elhaladok, vagy akire rápillantok.
Meg fogod érezni te is, hogy gyakori meghallgatásával nem csak te magad válsz sokkal nyugodtabbá, hanem gyógyító hatással leszel a környezetedre is. A letöltéshez kattints ide:
Nyugalmat hozó gondolatok A csodák tanításából >>>
6. Gondold végig a válaszodat erre a kérdésre
Több, mint 30 éve olvastam először Dale Carnegie: Hogyan fejezzük
be az aggódást és kezdjünk el élni című könyvét. Több remek módszer is
olvasható benne, és az egyik, ami a mai napig velem maradt, ez:
1. Válaszold meg a kérdést: Mi a legrosszabb, ami történhet?
2. Készülj fel a legrosszabb elfogadására.
3. Próbálj meg javítani a legrosszabbon.
Ha most megijednél, mert az jut eszedbe, hogy „nem gondolhatok a legrosszabbra, mert akkor bevonzom”, akkor megnyugtatlak, hogy ez a veszély nem áll fenn. Pont az ellenkezője történik: mivel megengeded magadnak, hogy végre végiggondold, csökken a félelmed, és az egészet végül el tudod engedni.
Megnyugtató lesz számodra az a gondolat is, hogy felkészültél, és hogy minden tőled telhetőt megtettél. Az egész nyugtalanító helyzet már nem valami megfoghatatlan, szürke felhő, hanem néhány konkrét dolog, amelyekkel kapcsolatban sokkal könnyebb cselekedni is.
Az is megtörténhet, hogy arra
ébredsz rá: a lehető legrosszabb nem is olyan rémes, így valójában nem kell
tőle félni.
7. Menj ki a természetbe
A természet gyógyító erejét sokkal többször kellene igénybe vennünk, mert így lehet igazán gyorsan megnyugodni. Meg fogsz nyugodni már pusztán attól, hogy a fák között, a mezőn vagy egy parkban sétálsz, vagy a folyó sodrását, a tó csendes vizét nézed.
Ha lehetőséged nyílik arra, hogy mezítláb sétálj, vagy lefeküdj a fűbe, vagy megölelj egy fát, vagy nekidőlj egy sziklának, akkor fizikailag is érezni fogod, amint a gyomorszájadat vagy a mellkasodat összeszorító aggodalmat átveszi tőled a föld, hogy a helyére tápláló, gyógyító, nyugalmat hozó energia kerülhessen.
8. Írd ki magadból
Éveken át mindig magamnál hordtam egy fekete borítójú spirálfüzetet. Ez volt a Fekete Füzet. Ebbe csak akkor írtam, ha olyan érzelmek kerítettek hatalmukba, amelyeket nem akartam megtartani, és amelyekre nem akartam visszaemlékezni.
Írtam bele, ha haragudtam, ha kétségbeestem, ha féltem, ha dühöngtem, ha aggódtam, ha szégyenkeztem, ha féltékeny voltam, ha irigykedtem. Gyorsan és csúnyán írtam, olyan szavakat használtam, amelyeket szinte sosem mondok ki, engedtem, hogy mind a tartalom, mind a forma pont olyan legyen, mint az érzelem, amit átélek.
Aztán a teleírt lapokat kitéptem a füzetből, és megsemmisítettem.
Próbáld ki te is, hogy átélhesd, mekkora megkönnyebbülést jelent, hogy mindazt, ami az elmédben kavarog, szabadon, cenzúra nélkül „elmondhatod” valakinek. Az így megtisztított gondolataid közé pedig sokkal könnyebben megérkeznek a bátorító sugallatok, és a kivezető utat megmutató ötletek.
9. Mozgasd meg a testedet
A belső feszültség a testedben is lerakódik, így történhet meg, hogy megfájdul a nyakad, a hátad, a fejed, a hasad. Amikor félünk, önkéntelenül is összehúzzuk az izmainkat, hogy – az ősi ösztönnek engedelmeskedve - ugrásra készek legyünk, amikor menekülni kell.
Ezért minden feszült helyzetben a segítségedre lesz, ha elmész sétálni, vagy futni. Ha szoktál jógázni, vagy táncolni, vagy edzőterembe járni, akkor már meg is tapasztaltad, hogy minden ilyen alkalommal egy adag feszültségtől is megszabadulsz.
Ha pedig a rendszeres mozgás a mindennapjaid része, akkor eleve kevesebbet aggodalmaskodsz, mert a mozgásban mindig levezeted egy részét.
10. Ha hosszú távra szóló megoldást keresel
Ha nem csak átmeneti kiegyensúlyozottságra vágysz, hanem egyszer és mindenkorra szeretnél a nyugalomba megérkezni, akkor A csodák tanításában való elmélyülést javaslom.
Ha szeretnéd, hogy belső békédből ne lehessen
kibillenteni, vagy, ha mégis, az csak egy pillanatig tartson, akkor
mindenképpen tarts velem a A biztonságos kikötő online
együttlét (egyben a Végtelen utazás a csodák földjén online műhely) résztvevőjeként. December 1-én indulunk, úgyhogy ne
sokat gondolkodj, hanem kattints ide most, olvasd el a részleteket, és
jelentkezz:
12 hetes online műhely december 1-től >>>
11. Nézd meg ezt a két videót
Mindkét videóban A csodák tanításáról mesélek, és megtanítom neked azokat az egyszerű, néhány mondatos fohászokat, amelyek azonnali megkönnyebbülést hoznak minden felzaklató helyzetben.
6 mondat, ami megment a félelemtől:
Ez segít, amikor tehetetlennek érzed magad:
12. Mentsd el ezt az írást, hogy ezentúl mindig kéznél legyen
Most valószínűleg úgy érzed, hogy mindent szeretnél kipróbálni, amit itt összegyűjtöttem, így fontos, hogy könnyen visszatalálj ehhez az íráshoz.
Erre a linkre kattintva juthatsz mindig ide:
https://www.csodautas.com/2022/07/12-megnyugtato-tipp-felzaklato.html
Kérlek, tényleg használd ezeket az egyszerű, ám mégis rendkívül hatásos eszközöket: azt, amelyik a legjobban tetszik, vagy mindig mást, attól függően, hogy az adott helyzetben mi az, ami lehetséges.
Azt akarom, hogy mostantól neked is sikerüljön gyorsan megnyugodni, hogy újra jól érezhesd magad a bőrödben. És ebben ezek a módszerek valódi segítséget
nyújtanak. De csak akkor, ha kipróbálod, és használatba veszed őket.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
***
Áldás HÁLA!!!
VálaszTörlésCst. 12 megnyugtató...
VálaszTörlésKöszönöm, nagyon tetszett a videó!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett, nagyon szívesen!
TörlésHála és köszönet Kriszta ezért a segítségért🥰😇🥰
Törléscsodás, köszönöm szépen
VálaszTörlés"A félelem a szeretet hiánya" ez fogott meg a legjobban. Köszönöm a videót, tanulságos számomra. ♥️
VálaszTörlésHalasan koszonom!
VálaszTörlésNagy szuksegem van ra!