Az egónk szereti úgy beállítani A csodák tanítását, mintha az valami nagyon bonyolult, összetett, és nehezen érthető szöveg lenne. Ahogy egyre többet foglalkozunk vele, úgy alakul át ez az érzet, és úgy látunk rá az összefüggésekre, és az egész folyamat egyszerűségére.
E tanítás ugyanis pusztán annyit kér tőlünk, hogy minden olyan helyzetben, amelyben nehézséget vagy zaklatottságot tapasztalunk meg, döntsünk másként.
Magát a helyzetet nem feltétlenül tudod megváltoztatni, de azt, hogy miképpen reagálsz rá, azt bizony szabadon megválaszthatod. Ezen a héten például kipróbálhatod, hogy valahányszor valamilyen nehézséggel találkozol, elmondod magadnak:
Most felismerem, hogy valójában ez a probléma már megoldódott.
Hiszen bármilyen problémát is
tapasztalsz az életedben, biztos lehetsz benne, hogy a megoldás is azonnal
megszületett és a rendelkezésedre áll. Amint elfogadod ezt, a sugallat is
megérkezik arról, hogy mi a teendő.
Szeretett Istenem kérlek, alakíts át engem. Tégy olyan emberré, aki többé nem hagyja megtéveszteni magát.
Segíts felismernem az ego próbálkozásait, amelyek arra irányulnak, hogy mindig elfoglalt legyek valamilyen feladat, kihívás vagy probléma megoldásával. Hadd legyek tisztában vele, hogy ezek mind különböző elnevezései és megjelenési formái annak az alapproblémának, hogy azt hiszem, elszakadtam Tőled és ezzel megfoszttattam mindentől, amire vágyom.
Kérlek, vezess el az inspirált cselekvéshez, amely nem a feladatok, kihívások és problémák megoldásából áll, hanem az örömteli, könnyed tevékenykedésből. Mutasd meg nekem azt az ösvényt, amelyen járva ez az átalakulás gyengéden és végérvényesen végbemegy.
Hadd ismerjem fel, hogy minden vágyam egy Tőled érkező, isteni ígéret, így a megvalósulása is garantált. Az én dolgom csak az, hogy időt töltsek Veled, és a Te sugallatodra cselekedjek.
Segíts tudatosítani, hogy nincs mitől félnem, mert minden a javamat szolgálja. Köszönöm. Áldás.
Szeretettel,
Sarkadi Kriszta
***
Köszönöm szépen a tanácsot!
VálaszTörlésSzívesen, örülök, hogy a segítségedre van!
Törlés